Jobs 3
1 Derefter oplot Job sin munn og forbannet den dag han blev født.
Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
2 Job tok til orde og sa:
Megszólalt Jób és mondta:
3 Til grunne gå den dag da jeg blev født, og den natt som sa: Et guttebarn er undfanget!
Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
4 Måtte den dag bli til mørke! Måtte Gud i det høie ikke spørre efter den, og intet lys stråle over den!
Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
5 Gid mørke og dødsskygge må kreve den tilbake, gid skyer må leire sig over den, gid alt som gjør en dag mørk, må skremme den!
Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
6 Den natt - måtte mulm ta den! Den glede sig ikke blandt årets dager, den komme ikke med i måneders tall!
Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
7 Ja, ufruktbar bli den natt! Aldri lyde det jubel i den!
Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
8 Måtte de som forbanner dager, ønske ondt over den, de som er kyndige i å mane frem Leviatan!
Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
9 Gid dens demrings stjerner må bli mørke! La den vente på lys, uten at det kommer! Måtte den aldri skue morgenrødens øielokk -
Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
10 fordi den ikke stengte døren til min mors liv og skjulte møie for mine øine.
Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
11 Hvorfor døde jeg ikke i mors liv? Hvorfor utåndet jeg ikke straks i fødselsstunden?
Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
12 Hvorfor tok knær imot mig, og hvorfor bryster som jeg kunde die?
Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
13 For da kunde jeg nu ligge og hvile; jeg kunde sove og hadde da ro -
Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
14 sammen med konger og jordens styrere, som bygget sig ruiner,
királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
15 eller med fyrster som eide gull, som fylte sine hus med sølv;
vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 eller jeg var nu ikke til, likesom et nedgravd, ufullbåret foster, lik barn som aldri så lyset.
Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
17 Der har de ugudelige holdt op å rase, og der hviler de trette.
Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
18 Der har alle fanger ro, de hører ikke driverens røst.
Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
19 Liten og stor er der like, og trælen er fri for sin herre.
Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
20 Hvorfor gir han den lidende lys, og liv til dem som bærer sorg i sitt hjerte,
Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
21 dem som venter på døden uten at den kommer, og som leter efter den ivrigere enn efter skjulte skatter,
Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
22 dem som gleder sig like til jubel, som fryder sig når de finner en grav -
kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
23 til den mann hvis vei er skjult for ham, og som Gud har stengt for på alle kanter?
A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
24 For mine sukk er blitt mitt daglige brød, og mine klager strømmer som vannet.
Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
25 For alt det fryktelige jeg reddes for, det rammer mig, og det jeg gruer for, det kommer over mig.
Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
26 Jeg har ikke fred, ikke ro, ikke hvile - det kommer alltid ny uro.
Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
