Hiob 27
1 Hiob toaa nʼasɛm so sɛ,
Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
2 “Sɛ Onyankopɔn te ase yi, ɔno a wammu me atɛntenenee, Otumfoɔ a wama madi me kra mu awerɛhoɔ;
Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
3 mmerɛ dodoɔ a nkwa wɔ me mu, na Onyankopɔn homeɛ wɔ me mu yi,
Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
4 mʼano renka amumuyɛsɛm, na me tɛkrɛma rentwa nkontompo.
Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
5 Merennye nto mu da sɛ deɛ woka no yɛ nokorɛ; merenka me mudie nhyɛ, kɔsi sɛ mɛwuo.
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
6 Mɛkura me tenenee mu. Merennyaa mu; sɛ mete ase yi, me tiboa remmu me fɔ.
Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
7 “Ma mʼatamfoɔ nyɛ sɛ amumuyɛfoɔ, na wɔn a wɔkyiri me nyɛ sɛ atorofoɔ.
Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
8 Anidasoɔ bɛn na deɛ ɔnni nyamesu no wɔ wɔ ne wuo akyi, ɛberɛ a Onyankopɔn agye ne nkwa afiri ne nsam?
Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
9 Onyankopɔn tie ne sufrɛ ɛberɛ a amanehunu aba ne so anaa?
Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
10 Nʼani bɛgye wɔ Otumfoɔ mu? Ɔbɛsu afrɛ Onyankopɔn ɛberɛ biara anaa?
Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
11 “Mɛma mo Onyankopɔn tumi ho nkyerɛkyerɛ; meremfa Otumfoɔ no akwan nhinta.
Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
12 Mo ankasa moahunu yeinom nyinaa. Afei nsɛnhunu yi ase ne sɛn?
Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
13 “Yei ne deɛ Onyankopɔn ahyɛ ato hɔ ama omumuyɛfoɔ, agyapadeɛ a otirimuɔdenfoɔ nya firi Otumfoɔ nkyɛn:
Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
14 Sɛ ɔwɔ mma dodoɔ sɛn ara, wɔn hyɛberɛ ne akofena; na nʼasefoɔ rennidi mmee da.
Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
15 Ɔyaredɔm bɛsie wɔn a wɔbɛka wɔ nʼakyi, na wɔn akunafoɔ rensu wɔn.
Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
16 Ɛwom sɛ ɔhɔre dwetɛ te sɛ mfuturo na ɔboa ntoma ano sɛ dɔteɛ deɛ,
Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
17 nanso deɛ ɔpɛ gu hɔ no, ateneneefoɔ na wɔbɛfira na pɛpɛfoɔ no nso akyekyɛ dwetɛ no.
Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
18 Efie a ɔsi no te sɛ ananse afafa, ɛte sɛ pata bi a ɔwɛmfoɔ abɔ.
Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
19 Ɔda hɔ te sɛ ɔdefoɔ, nanso ɔrenna saa bio; ɔbɛte nʼani no na ne nyinaa atu ayera.
Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
20 Ahunahuna ba ne so sɛ nsuyire; ahum hwim no kɔ anadwo.
Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
21 Apueeɛ mframa soa no kɔ, na ɔnni hɔ bio; ɛtwe no firi ne teberɛ.
Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
22 Ɛbɔ no a ahummɔborɔ nni mu ɛberɛ a ɔredwane afiri ne tumi ase.
Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
23 Ɔde fɛ bɔ ne nsam na ɔpamoo no firi ne teberɛ.”
Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
