< Job 7 >

1 “¿No es la vida de los seres humanos como una condena a trabajos forzados? ¿No pasan sus días como los de un jornalero?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Como un esclavo que anhela un poco de sombra, como un obrero que espera ansiosamente el día de la paga,
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 me han tocado meses de vacío y noches de miseria.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Cuando me acuesto me pregunto: ‘¿Cuándo me levantaré?’ Pero la noche sigue y sigue, y doy vueltas en la cama hasta el amanecer.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Mi cuerpo está cubierto de gusanos y sucio; mi piel está agrietada, con llagas que supuran.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 Mis días pasan más rápido que la lanzadera de un tejedor y llegan a su fin sin esperanza.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Recuerda que mi vida es sólo un soplo; no volveré a ver la felicidad.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 Los que me miran ya no me verán; sus ojos me buscarán, pero yo me habré ido.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 Cuando una nube desaparece, se va, al igual que quien baja al Seol no vuelve a subir. (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 Nunca volverán a casa, y la gente que conocían los olvidará.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 “Entonces no, no me callaré; hablaré en la agonía de mi espíritu; me quejaré en la amargura de mi alma.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 ¿Acaso soy el mar, o soy un monstruo marino para que ustedes tengan que cuidarme?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Si me digo a mí mismo: ‘Me sentiré mejor si me acuesto en mi cama’, o ‘me servirá recostarme en mi sofá’,
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 entonces me asustas tanto con sueños y con visiones
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 que prefiero ser estrangulado; prefiero morir antes que convertirme en un simple saco de huesos.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 “¡Odio mi vida! Sé que no viviré mucho tiempo. Déjame en paz porque mi vida es sólo un soplo.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 ¿Por qué los seres humanos son tan importantes para ti? ¿Por qué te preocupas tanto por ellos
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 que los vigilas cada mañana y los examinas a cada momento? ¿No dejarás nunca de mirarme?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 ¿No me dejarás nunca en paz el tiempo suficiente para recuperar el aliento?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 ¿Qué he hecho mal? ¿Qué te he hecho, Vigilante de la Humanidad? ¿Por qué me has convertido en tu objetivo, de tal modo que soy una carga hasta para mí mismo?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 Si es así, ¿por qué no perdonas mis pecados y quitas mi culpa? Ahora mismo voy a tumbarme en el polvo, y aunque me busques, me habré ido”.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.

< Job 7 >