Jobs 20

1 Då tok Sofar frå Na’ama til ords og sagde:

Felelt a Náamabeli Czófár és mondta:

2 «Difor gjev mine tankar svar, og difor stormar det i meg.

Azért gondolataim válaszra bírnak, s minthogy bennem van fel buzdulásom.

3 Ei skamleg skrapa fær eg høyra, men kloke svar mi ånd gjev meg.

Megszégyenítésem feddését hallom, és szellemem az én értelmemből bír feleletre.

4 Veit du’kje at frå ævords tid, frå mannen fyrst på jord vart sett,

Nem tudod-e azt, a mi öröktől fogva van, a mióta embert tettek a földre,

5 ugudlege hev stokkut jubel, vanheilage stuttvarug gleda?

hogy a gonoszok ujjongása rövid ideig tart a az istentelennek öröme egy pillanatig?

6 Når modet hans til himmels stig, når hovudet mot sky han lyfter,

Ha égbe nyúl föl emelkedése és feje a felhőig ér:

7 han evig gjeng til grunns som skarnet; «Kvar er han?» spør dei, honom såg.

mint sara örökre elvész, a kik látták, azt mondják: hol van?

8 Lik draumen glid han burt og kverv, vert jaga som ei nattesyn.

Mint álom elrepül, s nem találják meg, s elűzetik, mint éji látomány;

9 Han burte er for alle augo, hans stad veit ikkje til han meir.

a szem rátekintett, de nem teszi többé, és nem pillantja őt meg újra helye.

10 Hans born lyt hjelpa fatigfolk; hans hender gjev hans gods attende.

Fiai kérlelik a szegényeket, s önkezei adják vissza jogtalan vagyonát.

11 Hans bein var full’ av ungdomskraft; men den i moldi ligg med honom.

Csontjai tele vannak ifjú erejével, s vele együtt porba fekszik.

12 Er i hans munn det vonde søtt, vil han det under tunga gøyma,

Ha édesnek ízlik szájában a rosszaság, rejtegeti nyelve alatt,

13 sparer han det og slepper ikkje, held han det under gomen fast,

kíméli, de nem ereszti el, és visszatartja ínyében:

14 so vert i kroppen maten hans til orme-eiter i hans buk.

beleiben elváltozik étele, viperák mérge van belsejében.

15 Det gods han gløypte, spyr han ut; Gud driv det ut or magen hans.

Vagyont nyelt el és kihányta, hasából hajtja ki Isten.

16 Han orme-eiter i seg saug, og ødle-tunga honom drep.

Viperamérget szopik, megöli őt az áspis nyelve.

17 Han fær visst ikkje skoda bekkjer, ei heller flaum av mjølk og honning.

Nem szabad néznie ereit, folyóit, patakjait méznek és tejnek.

18 Han rikdom vinn, men nyt han ikkje; han samlar gods, men vert’kje glad.

Visszaadja a szerzeményt, a nem nyeli le, cserébe vett vagyonával nem fog örvendeni.

19 Han krasa småfolk, let deim liggja, han rana hus som han ei byggjer.

Mert elnyomta, cserben hagyta a szegényeket, házat rabolt s nem építi föl.

20 Han kjende ikkje ro inni seg, men med sin skatt han slepp’kje undan.

Mert nem ismert nyugtot hasában, azzal a mit megkívánt, nem menekül meg.

21 Hans hækna sparer ingen ting; og difor kverv hans lukka burt.

Nincsen maradék evéséből; azért nem lesz maradandó az ő java.

22 I all si ovnøgd lid han naud; kvar armings-hand kjem yver honom.

Bősége teljében meg fog szorulni; a szenvedésnek minden keze reá jön.

23 Og til å fylla buken hans han sender vreiden yver honom, let maten sin på honom regna.

Lesz majd hasának megtöltésére: belé bocsátja fellobbant haragját, esőként hullatja a testébe.

24 Og um han frå jarnvåpen flyr, han såra vert frå koparbogen;

Menekül a vasfegyver elől, érczíj járja által;

25 ut gjenom ryggen pili kjem, den blanke odd ut or hans gall, og dauderædslor fell på honom.

húzza és kijön hátából, villogó nyíl megy ki epéjéből – rajta ijedelmek.

26 Alt myrker gøymt er åt hans skattar, ja, ukveikt eld et honom upp, og øyder all hans eigedom.

Minden sötétség ólálkodik kincseire, megemészti őt szítatlan tűz, lelegeli a maradékot sátrában.

27 Himmelen ter hans brotsverk fram, og jordi reiser seg imot han.

Bűnét feltárják az egek s föltámad ellene a föld.

28 Hans heime-forråd fer sin veg, renn burt på vreidedagen hans.

Elköltözik háza terméke, szétfoly haragja napján.

29 Slikt etlar Gud til gudlaus mann; det lovar Gud til arv åt honom.»

Ez a gonosz ember része az Istentől és a rá kimondott örökség Istentől.