Jobs 19
1 Då svara Job og sagde:
Felelt Jób és mondta:
2 «Kor lenge vil mi sjel de harma og krasa meg med dykkar ord?
Meddig búsítjátok lelkemet és összezúztok szavakkal?
3 Ti gonger hev de no meg spotta; de skjemmest ei å krenkja meg.
Immár tizedszer pirítottatok reám, nem szégyenlitek durván bánni velem?
4 Hev eg i røyndi mistak gjort, dei mistak er mi eigi sak.
De ha valóban tévedtem is, magamnál marad tévedésem.
5 Vil de dykk briska imot meg, som um eg lid mi skam med rette?
Ha valóban fennhéjáztok ellenem s rám bizonyítjátok gyalázatomat:
6 Hugs på at Gud hev bøygt meg ned og spana kringum meg sitt garn.
tudjátok meg tehát, hogy Isten elnyomott engem s körülfogott engem hálójával.
7 Eg ropar: «Vald!» - men eg fær’kje svar; eg ropar: «Hjelp!» men fær’kje rett.
Lám, kiáltok erőszak, de reám hallgattatom meg, fohászkodom, de nincs ítélet.
8 Han stengjer vegen for min fot, og myrker legg han på min stig.
Utamat elfalazta, reám vonulhatok tova, s ösvényeimre sötétséget vet.
9 Min heidersklædnad drog han av; han frå mitt hovud kransen tok.
Méltóságomat lehúzta rólam s levette fejem koronáját.
10 Mi vern han braut, so eg gjekk under, mi von sleit han lik treet upp.
Leront engem köröskörül, hogy eltűnök, s kirántotta, mint a fát, reményemet.
11 Hans vreide logar meg imot, og for ein fiend’ held han meg.
Fellobbantotta ellenem haragját s olyannak tekint engem mint ellenségeit.
12 Hans skarar stemner fram mot meg; dei brøyter seg ein veg mot meg og lægrar seg kring tjeldet mitt.
Egyaránt jöttek csapatai és feltöltik ellenem útjukat és táboroznak körülötte sátoromnak.
13 Han dreiv ifrå meg mine frendar, og kjenningar vart framande.
Testvéreimet eltávolította tőlem, és ismerőseim bizony elidegenedtek tőlem.
14 Skyldfolki held seg burte frå meg, husvenerne hev gløymt meg burt.
Elmaradtak rokonaim, és meghittjeim elfelejtettek.
15 For hjon og tenar er eg framand; dei held meg for ein ukjend mann.
Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tekintenek engem, ismeretlen lettem szemeikben.
16 Ei svarar drengen på mitt rop. Eg må med munnen tigga honom;
Szolgámat hívtam s nem felel, szájammal kell könyörögnöm neki.
17 min ande byd imot for kona, eg tevjar ilt for mine sambrør.
Leheletem undorító a feleségemnek, és szagom a velem egy méhből valóknak.
18 Jamvel smågutar spottar meg, når eg stend upp, dei talar mot meg.
Gyerkőczök is megvetnek engem, a mint felkeltem, beszéltek ellenem.
19 Dei styggjest for meg mine vener, og dei eg elska, snur seg mot meg.
Megutáltak mind a bizalmas embereim, és a kiket szerettem, ellenem fordultak.
20 Min kropp er berre skin og bein, snaudt hev eg endå tannkjøt att.
Bőrömhöz és húsomhoz tapadt csontom, a csak fogaim bőrével menekültem meg?
21 Hav medynk, medynk, mine vener! Gud hev meg råka med si hand.
Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam ti, én barátaim, mert Isten keze megérintett engem!
22 Kvifor skal de som Gud meg jaga, og vert ei mette av mitt kjøt?
Mért üldöztök engem mint Isten s nem laktok jól húsommal?
23 Å, gjev at mine ord vart skrivne, og i ei bok vart rita inn,
Bárha felíratnának szavaim, bárha csak könyvben jegyeztetnének föl;
24 ja, vart med jarnmeitel og bly for ævleg tid i berget hogne!
vastollal meg ólommal örökre sziklába vésetnének be!
25 Eg veit at min utløysar liver, til sist han yver moldi kjem.
De én tudom, megváltóm él s utolsónak ott fog állni a por fölött.
26 Og når mi hud er øydelagd, ut frå mitt kjøt då ser eg Gud,
S bőröm után leverték azt – s húsom nélkül fogom látni Istent!
27 eg honom ser som venen min, mitt auga ser det, ingen framand! Å, nyro lengtar i mitt liv!
A kit én magam fogok látni, és szemeim látják meg s nem idegen: elepednek veséim belsőmben.
28 De segjer: «Me vil jaga honom!» - som um orsaki låg hjå meg!
Midőn mondjátok: mennyire üldözzük őt! s hogy a dolog gyökere én bennem találtatik:
29 Men de lyt agta dykk for sverdet; for vreide vert ved sverdet straffa. Og de skal vita: domen kjem.»
rettegjetek hát a kardtól, mert harag éri a kardnak való bűnöket, azért hogy tudjátok, hogy ítélet vagyon.
