Psalmi 39
1 Dāvida dziesma, dziedātāju vadonim, Jedutunam. Es esmu apņēmies, ka savu ceļu sargāšu, ka negrēkošu ar savu mēli; es sargāšu savu muti kā ar iemauktiem, kamēr bezdievīgais manā priekšā.
A karmesternek, Jedútúnnak. Zsoltár Dávidtól. Azt mondtam: Hadd őrzöm meg útjaimat, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; hadd őrzöm meg szájamnak zaboláját, a meddig a gonosz előttem van!
2 Es esmu palicis kā mēms un klusu cietis, un nepieminu vairs labuma, bet manas sāpes vairojās.
Elnémultam csendességgel, hallgattam a jónak híján és fájdalmam megza-varodott;
3 Mana sirds ir iekarsusi iekš manis; kad es uz to domāju, tad es iedegos kā uguns; es runāju ar savu mēli:
hevűlt a szívem belsőmben, tűnődésemben tűz égett, kimondtam nyelvemmel:
4 Kungs, māci man manu galu un kāds ir manu dienu mērs, lai es zinu, cik nīcīgs es esmu.
Tudasd velem, Örökkévaló, végemet, és napjaim mértékét, mennyi az! Hadd tudjam, mi mulandó vagyok.
5 Redzi, Tu manas dienas esi licis plaukstas platumā, un mans mūžs ir kā nekas Tavā priekšā; tiešām niecība vien ir ikviens cilvēks savā stiprumā. (Sela)
Íme, arasznyira szabtad napjaimat, s földi létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony, csupán lehelet minden ember, ki fennáll. Széla.
6 Cilvēks staigā kā ēna un nieka dēļ raizējās; viņš krāj, bet nezin, kas to dabūs.
Bizony, mint árnykép jár-kél a férfi, bizony, hiábavalóságért zajonganak, fölhalmoz s nem tudja, ki gyűjti be.
7 Nu tad, uz ko man būs gaidīt, Kungs? Es cerēju uz Tevi.
Most pedig mit remélek, Örökkévaló, várakozásom te benned van!
8 Izglāb mani no visām manām pārkāpšanām, un neliec man ģeķiem palikt par apsmieklu.
Mind a bűneimtől ments meg engem, aljasnak gyalázatává ne tégy!
9 Es esmu klusu un neatdaru savu muti; jo Tu to esi darījis.
Elnémultam, nem nyitom meg számat, mert te eselekedted.
10 Atņem Savu mocību no manis, jo es nīkstu no Tavas rokas grūtuma.
Vedd le rólam csapásodat, kezed támadásától elfogytam én!
11 Kad Tu cilvēku pārmāci par noziegumiem, tad Tu iznīcini viņa skaistumu kā kodes; tiešām: visi cilvēki ir niecība.(Sela.)
Büntetésekkel bűnért fenyítotted a férfit, szétfolyattad, mint a moly, gyönyörűségét: bizony, lehelet minden ember! Széla.
12 Klausi, Kungs, manu lūgšanu, ņem vērā manu saukšanu, un neciet klusu pie manām asarām, jo es esmu svešinieks un piedzīvotājs Tavā priekšā, tā kā visi mani tēvi.
Halljad meg imámat, Örökkévaló, fohászkodásomra figyelj, könnyemre ne hallgass; mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint őseim mind.
13 Atstājies no manis, ka es atspirgstos, pirms noeju un vairs neesmu.
Tekints el tőlem, hogy erősödhessem, mielőtt elmegyek és nem vagyok.
