Psalmorum 104
1 Psalmus David. Benedic anima mea Domino: Domine Deus meus magnificatus es vehementer. Confessionem, et decorem induisti:
Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
2 amictus lumine sicut vestimento: Extendens caelum sicut pellem:
Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
3 qui tegis aquis superiora eius. Qui ponis nubem ascensum tuum: qui ambulas super pennas ventorum.
Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
4 Qui facis angelos tuos, spiritus: et ministros tuos ignem urentem.
Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
5 Qui fundasti terram super stabilitatem suam: non inclinabitur in saeculum saeculi.
Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
6 Abyssus, sicut vestimentum, amictus eius: super montes stabunt aquae.
Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
7 Ab increpatione tua fugient: a voce tonitrui tui formidabunt.
dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
8 Ascendunt montes: et descendunt campi in locum, quem fundasti eis.
felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
9 Terminum posuisti, quem non transgredientur: neque convertentur operire terram.
Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
10 Qui emittis fontes in convallibus: inter medium montium pertransibunt aquae.
Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
11 Potabunt omnes bestiae agri: expectabunt onagri in siti sua.
Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
12 Super ea volucres caeli habitabunt: de medio petrarum dabunt voces.
Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
13 Rigans montes de superioribus suis: de fructu operum tuorum satiabitur terra:
Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
14 Producens foenum iumentis, et herbam servituti hominum: Ut educas panem de terra:
Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
15 et vinum laetificet cor hominis: Ut exhilaret faciem in oleo: et panis cor hominis confirmet.
és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
16 Saturabuntur ligna campi, et cedri Libani, quas plantavit:
Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
17 illic passeres nidificabunt. Herodii domus dux est eorum:
ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
18 montes excelsi cervis: petra refugium herinaciis.
A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
19 Fecit lunam in tempora: sol cognovit occasum suum.
Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
20 Posuisti tenebras, et facta est nox: in ipsa pertransibunt omnes bestiae silvae.
szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
21 Catuli leonum rugientes, ut rapiant, et quaerant a Deo escam sibi.
Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
22 Ortus est sol, et congregati sunt: et in cubilibus suis collocabuntur.
Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
23 Exibit homo ad opus suum: et ad operationem suam usque ad vesperum.
Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
24 Quam magnificata sunt opera tua Domine! omnia in sapientia fecisti: impleta est terra possessione tua.
Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
25 Hoc mare magnum, et spatiosum manibus: illic reptilia, quorum non est numerus. Animalia pusilla cum magnis:
Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
26 illic naves pertransibunt. Draco iste, quem formasti ad illudendum ei:
Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
27 omnia a te expectant ut des illis escam in tempore.
Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
28 Dante te illis, colligent: aperiente te manum tuam, omnia implebuntur bonitate.
Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
29 Avertente autem te faciem, turbabuntur: auferes spiritum eorum, et deficient, et in pulverem suum revertentur.
Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
30 Emittes spiritum tuum, et creabuntur: et renovabis faciem terrae.
Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
31 Sit gloria Domini in saeculum: laetabitur Dominus in operibus suis:
Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
32 Qui respicit terram, et facit eam tremere: qui tangit montes, et fumigant.
Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
33 Cantabo Domino in vita mea: psallam Deo meo quamdiu sum.
Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
34 Iucundum sit ei eloquium meum: ego vero delectabor in Domino.
Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
35 Deficiant peccatores a terra, et iniqui ita ut non sint: benedic anima mea Domino.
Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
