Psalmorum 104
1 Ipsi David. Benedic, anima mea, Domino: Domine Deus meus, magnificatus es vehementer. Confessionem et decorem induisti,
Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
2 amictus lumine sicut vestimento. Extendens cælum sicut pellem,
Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
3 qui tegis aquis superiora ejus: qui ponis nubem ascensum tuum; qui ambulas super pennas ventorum:
Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
4 qui facis angelos tuos spiritus, et ministros tuos ignem urentem.
Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
5 Qui fundasti terram super stabilitatem suam: non inclinabitur in sæculum sæculi.
Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
6 Abyssus sicut vestimentum amictus ejus; super montes stabunt aquæ.
Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
7 Ab increpatione tua fugient; a voce tonitrui tui formidabunt.
dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
8 Ascendunt montes, et descendunt campi, in locum quem fundasti eis.
felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
9 Terminum posuisti quem non transgredientur, neque convertentur operire terram.
Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
10 Qui emittis fontes in convallibus; inter medium montium pertransibunt aquæ.
Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
11 Potabunt omnes bestiæ agri; expectabunt onagri in siti sua.
Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
12 Super ea volucres cæli habitabunt; de medio petrarum dabunt voces.
Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
13 Rigans montes de superioribus suis; de fructu operum tuorum satiabitur terra:
Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
14 producens fœnum jumentis, et herbam servituti hominum, ut educas panem de terra,
Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
15 et vinum lætificet cor hominis: ut exhilaret faciem in oleo, et panis cor hominis confirmet.
és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
16 Saturabuntur ligna campi, et cedri Libani quas plantavit:
Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
17 illic passeres nidificabunt: herodii domus dux est eorum.
ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
18 Montes excelsi cervis; petra refugium herinaciis.
A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
19 Fecit lunam in tempora; sol cognovit occasum suum.
Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
20 Posuisti tenebras, et facta est nox; in ipsa pertransibunt omnes bestiæ silvæ:
szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
21 catuli leonum rugientes ut rapiant, et quærant a Deo escam sibi.
Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
22 Ortus est sol, et congregati sunt, et in cubilibus suis collocabuntur.
Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
23 Exibit homo ad opus suum, et ad operationem suam usque ad vesperum.
Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
24 Quam magnificata sunt opera tua, Domine! omnia in sapientia fecisti; impleta est terra possessione tua.
Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
25 Hoc mare magnum et spatiosum manibus; illic reptilia quorum non est numerus: animalia pusilla cum magnis.
Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
26 Illic naves pertransibunt; draco iste quem formasti ad illudendum ei.
Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
27 Omnia a te expectant ut des illis escam in tempore.
Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
28 Dante te illis, colligent; aperiente te manum tuam, omnia implebuntur bonitate.
Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
29 Avertente autem te faciem, turbabuntur; auferes spiritum eorum, et deficient, et in pulverem suum revertentur.
Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
30 Emittes spiritum tuum, et creabuntur, et renovabis faciem terræ.
Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
31 Sit gloria Domini in sæculum; lætabitur Dominus in operibus suis.
Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
32 Qui respicit terram, et facit eam tremere; qui tangit montes, et fumigant.
Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
33 Cantabo Domino in vita mea; psallam Deo meo quamdiu sum.
Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
34 Jucundum sit ei eloquium meum; ego vero delectabor in Domino.
Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
35 Deficiant peccatores a terra, et iniqui, ita ut non sint. Benedic, anima mea, Domino.
Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
