Zsoltárok 77
1 Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
Til sangmesteren, for Jedutun; av Asaf; en salme. Min røst er til Gud, og jeg vil rope; min røst er til Gud, og han vil vende øret til mig.
2 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
På min nøds dag søker jeg Herren; min hånd er utrakt om natten og blir ikke trett, min sjel vil ikke la sig trøste.
3 Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. (Szela)
Jeg vil komme Gud i hu og sukke; jeg vil gruble, og min ånd vansmekter. (Sela)
4 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
Du holder mine øine oppe i nattevaktene; jeg er urolig og taler ikke.
5 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
Jeg tenker på fordums dager, på de lengst fremfarne år.
6 Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
Jeg vil komme i hu mitt strengespill om natten, i mitt hjerte vil jeg gruble, og min ånd ransaker.
7 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
Vil da Herren forkaste i all evighet, og vil han ikke mere bli ved å vise nåde?
8 Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?
Er det for all tid ute med hans miskunnhet? er hans løfte blitt til intet slekt efter slekt?
9 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? (Szela)
Har Gud glemt å være nådig? Har han i vrede tillukket sin barmhjertighet? (Sela)
10 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
Jeg sier: Dette er min plage, det er år fra den Høiestes høire hånd.
11 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
Jeg vil forkynne Herrens gjerninger; for jeg vil komme dine under i hu fra fordums tid.
12 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
Og jeg vil eftertenke alt ditt verk, og på dine store gjerninger vil jeg grunde.
13 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
Gud! Din vei er i hellighet; hvem er en gud stor som Gud?
14 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
Du er den Gud som gjør under; du har kunngjort din styrke blandt folkene.
15 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. (Szela)
Du har forløst ditt folk med velde, Jakobs og Josefs barn. (Sela)
16 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
Vannene så dig, Gud, vannene så dig, de bevet, ja avgrunnene skalv.
17 A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
Skyene utøste vann, himlene lot sin røst høre, ja dine piler fløi hit og dit.
18 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
Din tordens røst lød i stormhvirvelen, lyn lyste op jorderike, jorden bevet og skalv.
19 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
Gjennem havet gikk din vei, og dine stier gjennem store vann, og dine fotspor blev ikke kjent.
20 Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.
Du førte ditt folk som en hjord ved Moses' og Arons hånd.
