Zsoltárok 39
1 Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.
Til songmeisteren, til Jedutun; ein salme av David. Eg sagde: «Eg vil vakta mine vegar, so eg ikkje syndar med mi tunga; eg vil leggja taum på min munn, so lenge den ugudlege er meg for augo.»
2 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
Eg tagna og var kurende still; eg tagde utan von um lukka, men mi liding vart rørd upp.
3 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:
Mitt hjarta brann i min barm; ved mi grunding kveiktest eld - eg tala med mi tunga.
4 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
Herre, lat meg få vita min ende og målet på mine dagar, kva det er; lat meg vita kor snargjengd eg er!
5 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! (Szela)
Sjå, som ei lovebreidd hev du sett mine dagar, og mi livstid er som ingen ting for deg; berre som den tome fåfengd er kvart menneskje sett her. (Sela)
6 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
Berre som ein skugge gjeng mannen ikring, berre til fåfengs ståkar dei; han dungar i hop og veit ikkje kven som skal sanka det inn.
7 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
Og no, kva vonar eg, Herre? Mi von stend til deg.
8 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
Frels meg frå alle mine misgjerningar, set meg ikkje til spott for dåren!
9 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
Eg er tagna og let ikkje upp min munn; for du hev gjort det.
10 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
Tak di plåga burt frå meg! Ved slag av di hand er det ute med meg.
11 Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. (Szela)
Tuktar du ein mann med refsing for skuld, so fortærer du hans fagerleik som motten. Berre fåfengd er kvart menneskje. (Sela)
12 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.
Høyr mi bøn, Herre, og vend øyra til mitt rop; teg ikkje til min gråt! for eg er framand hjå deg, ein gjest som alle mine feder.
13 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!
Sjå burt frå meg, so eg kann kvikna til, fyrr eg fer herifrå og er ikkje meir!
