< Zsoltárok 106 >

1 Dicsérjétek az Urat. Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Hallelúja! Adjatok hálát az Örökkévalónak, mert jóságos, mert örökké tart a kegyelme.
2 Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit? és jelenthetné ki minden dicsőségét?
Ki mondhatja el az Örökkévaló hatalmas tetteit, hirdetheti minden dicséretét?
3 Boldog, a ki megtartja a törvényt, és igazán cselekszik minden időben.
Boldogok, akik megőrzik a jogot, aki igazságot mível minden időben.
4 Emlékezzél reám, Uram, népedhez való jóságodért; jőjj el hozzám szabadításoddal,
Emlékezzél reám, Örökkévaló, a néped iránt való kedvességgel, gondolj reám a te segítségeddel,
5 Hogy láthassam választottaidhoz való jóvoltodat, és örvendezhessek néped örömében; hogy dicsekedjem a te örökségeddel!
hogy láthassam választottaid jólétét, hogy örüljek nemzeted örömén, hogy dicsekedjem birtokoddal együtt.
6 Vétkeztünk atyáinkkal együtt; bűnösök, gonoszok valánk.
Vétkeztünk, őseinkkel együtt, bűnt követtünk el, gonoszul cselekedtünk.
7 Atyáink nem értették meg Égyiptomban csodáidat, nem emlegették meg kegyelmed nagyságát, hanem daczoskodtak a tengernél, a veres tengernél.
Őseink Egyiptomban nem fogták föl csodatetteidet, nem emlékeztek kegyeid bőségére s engedetlenkedtek a tenger mellett, a nádastengernél.
8 De ő megsegíté őket az ő nevéért, hogy megismertesse a maga erejét.
Megsegítette őket neve kedvéért, hogy tudassa hatalmát.
9 Rákiálta a veres tengerre és kiszáradt, s úgy vivé őket a mélységeken, mint egy síkon.
Megdorgálta a nádastengert és kiszáradt s vezette őket mélységekben, akár a pusztában.
10 És kisegíté őket a gyűlölő kezéből; kimentette őket ellenség kezéből.
Megsegítette őket gyülölőnek kezéből, megváltotta őket ellenségnek kezéből;
11 Szorongatóikat víz borította el, egy sem maradt meg belőlük.
vizek borították be szorongatóikat, egy sem maradt meg közülök.
12 És hittek az ő beszédeinek, és énekelték az ő dicséretét.
És hittek szavaiban, énekelték dicséretét.
13 Hirtelen elfeledék cselekedeteit; nem várák az ő tanácsát!
Hamar felejtették el tetteit, nem várták be határozatát:
14 Epekedés epeszté őket a pusztában, és próbára tevék Istent a sivatagon.
vágygyal vágyakoztak a pusztában, s megkísértették Istent a sivatagban;
15 És megadá nékik, a mit kivántak; és ösztövérséget bocsáta lelkökbe.
meg is adta nekik kérésöket, de soványságot bocsátott lelkökre.
16 És irigységre indulának Mózes ellen a táborban, az Úr szentje, Áron ellen.
Felbuzdúltak Mózes ellen a táborban, Áron, az Örökkévaló szentje ellen.
17 Megnyilt a föld és elnyelé Dátánt, és beborítá Abirám seregét.
Megnyílt a föld s elnyelte Dátánt, s befödte Abírám községét;
18 És tűz gyulladt fel azok seregében, láng égeté el a gonoszokat.
tűz égett községük között, láng lobbasztotta el a gonoszokat.
19 Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt.
készítettek borjút a Chórébnél, s leborultak öntött kép előtt.
20 Felcserélték az ő dicsőségöket: ökörnek képével, a mely füvet eszik.
Felcserélték dicsőségöket, képmásával ökörnek, füvet evőnek.
21 Elfeledkezének Istenről, szabadítójokról, a ki nagy dolgokat művelt Égyiptomban,
Elfelejtették Istent, segítőjüket, ki nagyokat mívelt Egyiptomban,
22 Csodákat a Khám országában, félelmetes dolgokat a veres tenger mellett.
csodás tetteket Chám földjén, félelmeteseket a nádastenger mellett.
23 Gondolta, hogy kipusztítja őket; de Mózes, az ő választottja, elébe állott a résre, hogy elfordítsa haragját, hogy el ne veszítse őket.
Kimondta, hogy megsemmisíti őket, hacsak Mózes az ő választottja nem áll a résben előtte, hogy elfordítsa hevét, nehogy rontson.
24 És becsmérelték a kivánatos földet, nem hittek az ő igéretének.
Megvetették a gyönyörűséges országot, nem hittek igéjének;
25 És morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára.
zúgolódtak sátraikban, nem hallgattak az Örökkévaló szavára.
26 De ő felemelé kezét reájok, hogy lesújtsa őket a pusztában;
Akkor kezet emelt felőlük, hogy elejti őket a pusztában,
27 S hogy a pogányok közé dobja magvaikat, és szétszórja őket a tartományokban.
s hogy magzatukat a nemzetek közé ejti, s hogy szétszórja őket az országokban.
28 Majd hozzácsapódtak a Baál-Peorhoz, és ették a holtak áldozatait.
Csatlakoztak Báal-Peórhoz és ették halottaknak áldozatait;
29 És felingerelték cselekedeteikkel, és zúdult reájok a csapás.
bosszantották cselekedeteikkel és csapás tört ki köztük.
30 Ekkor felállott Fineás és ítélt; és a csapásnak vége lőn.
Akkor odaállt Pínechász s ítéletet tett és elállt a csapás;
31 És igazságul tulajdoníttaték néki firól-fira mindörökké.
betudatott az neki igazságul nemzedékre meg nemzedékre örökké.
32 Megharagíták a Meribáh vizeinél is, és baja támadt Mózesnek miattok,
Megharagították a pörlekedés vizénél, s rosszul járt Mózes ő miattuk,
33 Mert megkeseríték az ő szívét, és gondatlanul szólt ajkaival.
mert engedetlenkedtek szelleme iránt, s elszólta magát ajkaival.
34 Nem irtották ki a népeket sem, a mint utasította őket az Úr.
Nem semmisítették meg a népeket, melyeket mondott nekik az Örökkévaló;
35 Sőt összeelegyedtek a pogányokkal, és eltanulták cselekedeteiket.
hanem összevegyültek a nemzetekkel s eltanulták tetteiket.
36 És tisztelték azoknak bálványait, és tőrré levének azok reájok.
Szolgálták bálványaikat, úgy hogy tőrül lettek nekik;
37 És feláldozák fiaikat és leányaikat az ördögöknek,
áldozták fiaikat és leányaikat a gonosz szellemeknek.
38 És ártatlan vért ontának: fiaik és leányaik vérét, a kiket Kanaán bálványainak áldoztak, és megfertőzteték a föld öldökléssel.
Ártatlan vért ontottak, fiaik és leányaik vérét, akiket áldoztak Kanaán bálványainak, úgy hogy fertőzötté lett az ország a vérbűntől.
39 És tisztátalanokká lőnek cselekedeteikben, és paráznákká tetteikben.
Tisztátalanokká lettek tetteik által s paráználkodtak cselekedeteikkel.
40 De felgyúlt az Úr haragja népe ellen, és megútálta az ő örökségét.
És föllobbant az Örökkévaló haragja népe ellen, s megútálta birtokát;
41 És odaadá őket pogányok kezébe, és gyűlölőik uralkodtak rajtok.
adta őket nemzetek kezébe, s uralkodtak rajtuk gyülölőik,
42 És sanyargatták őket ellenségeik, és görnyedtek azoknak hatalma alatt!
szorították őket ellenségeik s megalázkodtak kezök alatt.
43 Számtalanszor megmentette őket, de ők felháboríták szándékaikkal, és mélyebben merültek bűneikbe.
Sok ízben mentette meg őket, de ők engedetlenkedtek öntanácsuk szerint s összeroskadtak bűnükben.
44 De reájok tekintett a nyomorúság napján, mikor meghallgatá rimánkodásukat;
De látta szorultságukat, midőn meghallotta fohászukat;
45 És megemlékezett velök kötött szövetségéről, és nagy kegyelmessége szerint megengesztelődék.
s megemlékezett számukra szövetségéről és sajnálkozott kegyeinek bősége szerint,
46 És könyörületességre indítá irántok mindazokat, a kik őket fogva elvivék.
s adta őket irgalomra mind a foglyulejtőik előtt.
47 Segíts meg minket, Urunk Istenünk, és gyűjts össze minket a pogányok közül, hogy dicsőítsük a te szent nevedet, és dicsekedjünk a te dicséreteddel.
Segíts meg minket, Örökkévaló, Istenünk, s gyűjts össze a nemzetek közül, hogy hálát adjunk szent nevednek, hogy magasztalódjunk dicséreteddel!
48 Áldott legyen az Úr, Izráel Istene örökkön örökké, és minden nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az Urat.
Áldva legyen az Örökkévaló, Izraél Istene, öröktől fogva örökké. S mondja az egész nép: Ámen! Hallelúja!

< Zsoltárok 106 >