Jób 7
1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
¿No tiene el hombre su tiempo ordenado de problemas en la tierra? ¿Y no son sus días como los días de un siervo trabajando para el pago?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Como un sirviente que desea las sombras de la noche, y un obrero buscando su pago.
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
Así que tengo para mi herencia meses de dolor sin ningún propósito, y me dan noches de cansancio.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
Cuando voy a mi cama, digo: ¿Cuándo será la hora de levantarme? pero la noche es larga, y estoy cambiando de lado a lado hasta la luz de la mañana.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Mi carne está cubierta de gusanos y; mi piel se endurece y luego se agrieta y supura de nuevo.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Mis días van más rápido que el hilo del trabajador de la tela, y terminan sin esperanza.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Oh, ten en cuenta que mi vida es un soplo: mi ojo nunca volverá a ver lo bueno.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
El ojo del que me ve ya no me verá más: tus ojos estarán sobre mí, y dejaré de ser.
Una nube que pasa y se desvanece y se va; así es el que desciende al inframundo no vuelve a subir. (Sheol h7585)
10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
Él no regresará a su casa, y su lugar no tendrá más conocimiento de él.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Por eso no callaré la boca; Dejaré que las palabras salgan de ella en el dolor de mi espíritu, mi alma hará un clamor amargo.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
¿Soy una bestia de mar, que me pusiste a vigilar?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Cuando digo: En mi cama tendré consuelo, allí descansaré de mi enfermedad;
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Entonces me envías sueños y visiones de miedo;
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Mi alma escoge la asfixia, prefiero la muerte. que a está vida.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
No tengo deseos de vivir, ¡no viviría para siempre! Aléjate de mí, porque mis días son como un aliento.
17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
¿Qué es el hombre, que lo has hecho grande, y que tu atención está fija en él,
18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
¿Y que tu mano está sobre él cada mañana, y que lo estás poniendo a prueba cada minuto?
19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
¿Cuánto tiempo pasará antes de que tus ojos se aparten de mí, para que pueda tener un minuto de espacio para respirar?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Si he hecho algo malo, ¿qué te he hecho a ti, oh guardián de los hombres? ¿Por qué me has hecho un blanco para tus golpes, de modo que soy una carga para mi mismo?
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
¿Y por qué no quitas mi pecado, y dejas que mi maldad termine? porque ahora voy al polvo, y me buscará con cuidado, pero ya no existiré.
