Jób 39
1 Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
Sais-tu quand les chèvres sauvages font leurs petits? Observes-tu les biches quand elles mettent bas?
2 Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
Comptes-tu les mois pendant lesquels elles portent, Et connais-tu l’époque où elles enfantent?
3 Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak.
Elles se courbent, laissent échapper leur progéniture, Et sont délivrées de leurs douleurs.
4 Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
Leurs petits prennent de la vigueur et grandissent en plein air, Ils s’éloignent et ne reviennent plus auprès d’elles.
5 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
Qui met en liberté l’âne sauvage, Et l’affranchit de tout lien?
6 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
J’ai fait du désert son habitation, De la terre salée sa demeure.
7 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
Il se rit du tumulte des villes, Il n’entend pas les cris d’un maître.
8 A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres.
Il parcourt les montagnes pour trouver sa pâture, Il est à la recherche de tout ce qui est vert.
9 Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
Le buffle veut-il être à ton service? Passe-t-il la nuit vers ta crèche?
10 Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
L’attaches-tu par une corde pour qu’il trace un sillon? Va-t-il après toi briser les mottes des vallées?
11 Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
Te reposes-tu sur lui, parce que sa force est grande? Lui abandonnes-tu le soin de tes travaux?
12 Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
Te fies-tu à lui pour la rentrée de ta récolte? Est-ce lui qui doit l’amasser dans ton aire?
13 Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
L’aile de l’autruche se déploie joyeuse; On dirait l’aile, le plumage de la cigogne.
14 Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
Mais l’autruche abandonne ses œufs à la terre, Et les fait chauffer sur la poussière;
15 És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
Elle oublie que le pied peut les écraser, Qu’une bête des champs peut les fouler.
16 Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
Elle est dure envers ses petits comme s’ils n’étaient point à elle; Elle ne s’inquiète pas de l’inutilité de son enfantement.
17 Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
Car Dieu lui a refusé la sagesse, Il ne lui a pas donné l’intelligence en partage.
18 De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
Quand elle se lève et prend sa course, Elle se rit du cheval et de son cavalier.
19 Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
Est-ce toi qui donnes la vigueur au cheval, Et qui revêts son cou d’une crinière flottante?
20 Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
Le fais-tu bondir comme la sauterelle? Son fier hennissement répand la terreur.
21 Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
Il creuse le sol et se réjouit de sa force, Il s’élance au-devant des armes;
22 Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
Il se rit de la crainte, il n’a pas peur, Il ne recule pas en face de l’épée.
23 Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
Sur lui retentit le carquois, Brillent la lance et le javelot.
24 Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
Bouillonnant d’ardeur, il dévore la terre, Il ne peut se contenir au bruit de la trompette.
25 A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
Quand la trompette sonne, il dit: En avant! Et de loin il flaire la bataille, La voix tonnante des chefs et les cris de guerre.
26 A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
Est-ce par ton intelligence que l’épervier prend son vol, Et qu’il étend ses ailes vers le midi?
27 A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
Est-ce par ton ordre que l’aigle s’élève, Et qu’il place son nid sur les hauteurs?
28 A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.
C’est dans les rochers qu’il habite, qu’il a sa demeure, Sur la cime des rochers, sur le sommet des monts.
29 Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
De là il épie sa proie, Il plonge au loin les regards.
30 Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.
Ses petits boivent le sang; Et là où sont des cadavres, l’aigle se trouve.
