Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Maar thans lachen jongere mensen mij uit, Lieden, wier vaders te min voor mij waren, Om ze bij mijn herdershonden te zetten;
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Wier sterke hand mij zelfs niet kan dienen, Daar al hun kracht verloren ging,
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Door gebrek en honger is uitgeput. Lieden, die de stronken afknagen in de woestijn, In het land der steppe en wildernis;
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Die zilte kruiden van de struiken plukken, En zich voeden met de wortels der brem;
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Die uit de samenleving zijn weggejaagd, En die men naschreeuwt als dieven.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Lieden, die in de krochten van afgronden wonen, In aardholen en rotsen;
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Die balken tussen de struiken, Samenhokken onder de netels;
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Die als een dwaas en naamloos broed Weggezweept zijn uit het land.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
En thans ben ik hun spotlied geworden, En de stof voor hun praat.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Vol afschuw blijven ze op een afstand staan, En ontzien zich niet, mij in het gezicht te spuwen.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Zij mishandelen mij, nu ze hun teugel hebben losgerukt Hun breidel hebben afgeworpen.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Aan mijn rechterhand verheft zich dat broed, Mijn voeten stoten hen weg; Ze banen tegen mij hun onheilspaden,
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
En vernielen mijn weg, om mij te verderven. Ze trekken op, er is niemand, die hen weerhoudt,
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Als door een wijde bres rukken ze aan. Onder de puinhopen kwam ze aangerold
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Keerde zich tegen mij de verschrikking; Als een stormwind waaide mijn aanzien weg, Mijn geluk dreef voorbij als een wolk.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
En thans stort zich mijn ziel in mij uit, Grijpen de dagen van rampspoed mij aan!
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Des nachts wordt mijn gebeente doorboord, En nemen mijn knagende pijnen geen rust;
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Door het grote geweld is mijn vlees ontredderd, Het knelt mij als de kraag van mijn kleed.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
God heeft mij in de modder geworpen, Ik zie er uit als stof en as.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Ik roep tot U, maar Gij antwoordt niet; Ik sta overeind, maar Gij let niet op mij.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Gij zijt wreed tegen mij, Met uw krachtige hand bestookt Gij mij;
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Gij heft mij op, jaagt mij voort op de wind, Een noodweer lost mij in water op.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Ja, ik weet, Gij leidt mij ten dode, Naar de verzamelplaats van al wat leeft.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Maar steekt een drenkeling de hand niet uit, Roept men in zijn ellende niet om hulp?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Heb ik zelf niet geweend over den zwaar beproefde, Was ik over den arme niet zielsbedroefd?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Ja, ik hoopte op geluk, maar het onheil kwam; Ik verwachtte het licht, maar het duister viel in.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Mijn binnenste kookt, en komt niet tot rust, Dagen van jammer treden mij tegen.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Zwart loop ik rond, maar niet van de zon; Sta ik op in de gemeente, ik roep om hulp!
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Ik ben een broer van de jakhalzen, Een makker der struisen;
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Mijn huid is zwart, en laat van mij los, Mijn beenderen branden van koorts;
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Mijn citer is voor rouwklacht gestemd, Mijn fluit voor geween!
