Jób 14

1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

“El hombre, que ha nacido de una mujer, es de pocos días, y llena de problemas.

2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

Crece como una flor y se corta. También huye como una sombra, y no continúa.

3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

Abre los ojos en tal, y llevarme a juicio contigo?

4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

¿Quién puede sacar algo limpio de algo impuro? Ni uno.

5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

Viendo que sus días están determinados, el número de sus meses está contigo, y has designado sus límites que no puede pasar.

6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

Aparta la mirada de él, para que descanse, hasta que cumpla, como asalariado, su jornada.

7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

“Porque hay esperanza para un árbol si es cortado, que vuelva a brotar, que la rama tierna de la misma no cesará.

8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

Aunque su raíz envejece en la tierra, y sus acciones mueren en el suelo,

9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

Sin embargo, a través del aroma del agua brotará, y brotan ramas como una planta.

10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

Pero el hombre muere, y es abatido. Sí, el hombre renuncia al espíritu, ¿y dónde está?

11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

Como las aguas se desprenden del mar, y el río se desperdicia y se seca,

12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

por lo que el hombre se acuesta y no se levanta. Hasta que los cielos no desaparezcan, no despertarán, ni ser despertado de su sueño.

13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)

“Oh, que me escondas en el Seol, que me mantendrías en secreto hasta que pase tu ira, que me designes una hora fija y te acuerdes de mí. (Sheol h7585)

14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

Si un hombre muere, ¿volverá a vivir? Esperaría todos los días de mi guerra, hasta que llegue mi liberación.

15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

Tú llamabas y yo te respondía. Tendrías un deseo por el trabajo de tus manos.

16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

Pero ahora cuentas mis pasos. ¿No vigilas mi pecado?

17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

Mi desobediencia está sellada en una bolsa. Atascas mi iniquidad.

18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

“Pero la caída de la montaña queda en nada. La roca es removida de su lugar.

19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

Las aguas desgastan las piedras. Sus torrentes arrastran el polvo de la tierra. Así se destruye la esperanza del hombre.

20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

Tú prevaleces para siempre contra él, y él se va. Le cambias la cara y lo mandas a paseo.

21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

Sus hijos vienen a honrar, y él no lo sabe. Los traen abajo, pero él no lo percibe de ellos.

22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.

Pero su carne en él tiene dolor, y su alma en su interior se lamenta”.