< Zsoltárok 50 >
1 Zsoltár Ászáftól. Isten, az Isten, az Örökkévaló beszélt, hívta a földet, napkeltétől napnyugtáig.
Asafa dziesma. Tas stiprais Dievs, Dievs Tas Kungs, runā, un sauc zemi no rītiem līdz vakariem.
2 Cziónból, a tökéletes szépségűböl feltündöklött az Isten –
No Ciānas, kur tas pilnīgais skaistums, Dievs parādās ar spožumu.
3 jöjjön Istenünk és ne hallgasson – tűz emészt előtte és körülötte viharzik nagyon.
Mūsu Dievs nāk un necieš klusu; rijoša uguns iet Viņa priekšā, un Viņam apkārt liela vētra.
4 Szólítja az eget felülről és a földet, hogy itélje népét.
Viņš sauc debesīm augšā, un zemei, tiesāt Savus ļaudis.
5 Gyűjtsétek elém a jámboraimat, kik áldozat mellett kötik meg szövetségemet
Sapulcinājiet Man Manus svētos, kas Manu derību derējuši ar upuriem.
6 És hirdetik az egek az ő igazságát, hogy Isten itélni készül. Széla.
Un debesis stāsta Viņa taisnību, jo Dievs pats ir soģis. (Sela)
7 Halljad népem, hadd beszéljek, Izraél, hadd intselek téged; Isten, a te Istened vagyok.
Klausiet, Mani ļaudis, Es runāšu; Israēl, Es došu liecību pret tevi: Es, Dievs, esmu tavs Dievs.
8 Nem vágóáldozataid miatt dorgállak, hisz égőáldozataid mindég előttem vannak;
Tavu upuru pēc Es tevi nepārmācu, nedz tavu dedzināmo upuru pēc, kas vienmēr Manā priekšā.
9 nem fogadok el házadból tulkot, aklaidból bakokat.
No tava nama Es vēršus neņemšu, nedz āžus no taviem laidariem.
10 Mert enyém minden vadja az erdőnek, a barmok hegyek ezrein;
Jo visi meža zvēri Man pieder, tie lopi uz kalniem pa tūkstošiem.
11 ismerem a hegyek madarát mind, s mi a mezőn sürög, velem van.
Es zinu visus putnus uz kalniem, un tie zvēri laukā ir manā priekšā.
12 Ha éhezném, nem mondanám neked, mert enyém a világ és teljessége.
Ja Man gribētos ēst, tad Es tev to nesacītu, jo Man pieder pasaule un viņas pilnums.
13 Eszem-e én a bikák husát s a bakok vérét iszom-e?
Vai Man ēst vērša gaļu un dzert āžu asinis?
14 Áldozz Istennek hálaáldozatot, és fizesd meg a legfelsőnek fogadásaidat;
Upurē Dievam pateicību un maksā tam Visuaugstam savus solījumus.
15 és szólíts engem a szorongatá. s napján, kiragadlak s te majd tisztelsz engem.
Un piesauc Mani bēdu laikā, tad Es tevi gribu izraut, un tev būs Mani godāt.
16 A gonosznak pedig mondja az Isten: Mit reeked elbeszélned törvényeimet, s miért veszed szájadra szövetségemet?
Bet uz bezdievīgo Dievs saka: kā tu drīksti daudzināt Manus likumus un Manu derību ņemt savā mutē.
17 Holott te gyűlölöd az oktatást s magad mögé dobtad szavaimat.
Kad tu tomēr ienīsti pārmācību, un laidi pār galvu Manus vārdus?
18 Ha tolvajt láttál, czimboráltál vele és házasságtörőkkel van osztályrészed.
Kad tu zagli redzi, tad tu viņam skrej līdz, un tev ir dalība ar laulības pārkāpējiem.
19 Szájadat neki eresztetted rosszra, s nyelvedet csalárdsághoz tapasztod.
Ar savu muti tu dodies uz ļaunu, un tava mēle dzen viltību.
20 Ülsz, testvéred ellen beszélsz, anyád fiára mocskot vetsz.
Tu sēdi runādams pret savu brāli, tavas mātes dēlu tu apmelo.
21 Ezeket tetted, és hallgattam, azt képzelted, olyan vagyok mint te; hadd dorgállak meg, hadd sorolom föl szemeid előtt.
To tu dari, un kad Es ciešu klusu, tad tu domā, ka Es tāds pat esmu kā tu; bet Es tevi pārmācīšu un tev to turēšu priekš acīm.
22 Értsétek hát ezt meg, ti Istenfelejtők, nehogy szaggassak s nincs, a ki mentene.
Saprotiet jel to, jūs, kas Dievu aizmirstat, lai Es nesaplosu, un izglābēja nav.
23 A ki hálaáldozatot áldoz, tisztel engemet, s a ki az útra ügyel, azzal láttatom Isten üdvösségét!
Kas pateicību upurē, tas Mani tur godā; un tas ir tas ceļš, kā Es tam rādīšu Dieva pestīšanu.