Zsoltárok 4
1 A karmesternek, hárfajátékon. Zsoltár Dávidtól. Mikor fölkiáltok: hallgass meg, igazságom Istene; a szorúltságban tág tért adtál nekem, kegyelmezz nekem és halljad imádságomat!
Davidin Psalmi, edelläveisaajalle, kanteleilla. Rukoillessani kuule minua, vanhurskauteni Jumala, joka minua lohdutat ahdistuksessani: ole minulle armollinen, ja kuule rukoukseni.
2 Emberfiak, meddig legyen becsületem becsmérléssé, szeretitek a hiábavalóságot, keresitek a hazugságot? Széla.
Te uljaat miehet, kuinka kauvan pitää minun kunniani pilkattaman? miksi te rakastatte turhuutta ja kysytte valhetta? (Sela)
3 Tudjátok hát meg, hogy az Örökkévaló megkülönböztette az ő jámborát, az Örökkévaló hallja, mikor fölkiáltok hozzá.
Niin tuntekaat, että Herra vie pyhänsä ihmeellisesti: Herra kuulee, kuin minä häntä rukoilen.
4 Reszkessetek és ne vétkezzetek; szóljatok szívetekben fekvőkelyeteken s csillapodjatok! Széla.
Jos te vihastutte, niin älkäät syntiä tehkö: puhukaat sydämissänne, teidän vuoteissanne, ja odottakaat, (Sela)
5 Áldozzatok igaz áldozatokat, s bizzatok az Örökkévalóban!
Uhratkaat vanhurskauden uhria, ja toivokaat Herran päälle.
6 Sokan mondják: ki láttat velünk jót; emeld felénk arczod világosságát, Örökkévaló!
Moni sanoo: kuka osoittais meille hyvää? Mutta nosta sinä Herra meidän päällemme sinun kasvois paiste.
7 Örömet adtál szívembe, inkább mint mikor gabonájuk és mustjok megsokasodnak.
Sinä ilahutat minun sydämeni; ehkä muilla on jyviä ja viinaa kyllä.
8 Békében egyaránt lefekszem és alszom; mert te, Örökkévaló, magánosságban bizton lakoztatsz engemet.
Minä makaan ja lepään juuri rauhassa; sillä sinä Herra yksinäs autat minua turvassa asumaan.
