< Zsoltárok 4 >

1 A karmesternek, hárfajátékon. Zsoltár Dávidtól. Mikor fölkiáltok: hallgass meg, igazságom Istene; a szorúltságban tág tért adtál nekem, kegyelmezz nekem és halljad imádságomat!
Til Sangmesteren. Med Strengespil. En Salme af David.
2 Emberfiak, meddig legyen becsületem becsmérléssé, szeretitek a hiábavalóságot, keresitek a hazugságot? Széla.
Svar, naar jeg raaber, min Retfærds Gud! I Trængsel skaffede du mig Rum. Vær naadig og hør min Bøn!
3 Tudjátok hát meg, hogy az Örökkévaló megkülönböztette az ő jámborát, az Örökkévaló hallja, mikor fölkiáltok hozzá.
Hvor længe, I Mænd, skal min Ære skændes? Hvor længe vil I elske Tomhed, søge Løgn? (Sela)
4 Reszkessetek és ne vétkezzetek; szóljatok szívetekben fekvőkelyeteken s csillapodjatok! Széla.
Vid dog, at HERREN er mig underfuldt god; naar jeg paakalder HERREN, hører han mig.
5 Áldozzatok igaz áldozatokat, s bizzatok az Örökkévalóban!
Vredes kun, men forsynd eder ikke, tænk efter paa eders Leje og ti! (Sela)
6 Sokan mondják: ki láttat velünk jót; emeld felénk arczod világosságát, Örökkévaló!
Bring rette Ofre og stol paa HERREN!
7 Örömet adtál szívembe, inkább mint mikor gabonájuk és mustjok megsokasodnak.
Mange siger: »Hvo bringer os Lykke?« Opløft paa os dit Aasyns Lys!
8 Békében egyaránt lefekszem és alszom; mert te, Örökkévaló, magánosságban bizton lakoztatsz engemet.
HERRE, du skænked mit Hjerte en Glæde, større end deres, da Korn og Most flød over. I Fred gaar jeg til Hvile og slumrer straks, thi, HERRE, du lader mig bo alene i Tryghed.

< Zsoltárok 4 >