Zsoltárok 2

1 Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,

Zakaj hrumé narodi in ljudstva si izmišljajo prazno?

2 összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?

Zemlje kralji vstajajo in prvaki se posvetujejo skupaj zoper Gospoda in zoper maziljenca njegovega:

3 Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!

Raztrgajmo njih vezí in sè sebe vrzimo njih debele vrvi!

4 Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,

Sedeči v nebesih se smeje; zasmehuje jih Gospod.

5 akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:

Tedaj jih ogovorí v jezi svoji, in v srdu svojem jih prestraši:

6 Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –

Saj sem jaz pomazilil kralja svojega ter postavil čez Sijon, gôro svetosti svoje.

7 Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.

Oznanim naj sklep: Gospod mi je rekel: Sin si moj, jaz sem te danes rodil.

8 Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;

Prosi me, in narode ti dam v posest in kraje zemlje v pravico posesti tvoje.

9 majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!

Zdrobiš jih s šibo železno; kakor prsteno posodo jih razsuješ.

10 Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;

Zdaj torej, kralji, poslušajte; poduk sprejmite, o zemlje sodniki!

11 szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.

V svetem strahu služite Gospodu, in radujte se v trepetu!

12 Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!

Poljubite Sina, da se ne razsrdi in ne poginete na potu, ako se le kolikaj razvname jeza njegova; blagor vsem, kateri pribegajo do njega.