Zsoltárok 139
1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
Al maestro de coro. Salmo de David. Yahvé, Tú me penetras y me conoces.
2 Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
Sabes cuando me siento y cuando me levanto; de lejos disciernes mis pensamientos.
3 Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
Si ando y si descanso Tú lo percibes, y todos mis caminos te son familiares.
4 mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
No está todavía en mi lengua la palabra, y Tú, Yahvé, ya la sabes toda.
5 Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
Tú me rodeas por detrás y por delante, y pones tu mano sobre mí.
6 Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
Maravillosa sobremanera es para mí tal ciencia, demasiado sublime, superior a mi alcance.
7 Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
¿Adónde iré que me sustraiga a tu espíritu, adónde huiré de tu rostro?
Si subiere al cielo, allí estás Tú; si bajare al abismo, Tú estás presente. (Sheol h7585)
9 Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
Si tomare las alas de la aurora, y me posare en el extremo del mar,
10 ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
también allí me conducirá tu mano, y me tendrá asido tu diestra.
11 Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
Si dijera: “Al menos las tinieblas me esconderán”, y a modo de luz me envolviese la noche.
12 a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
las mismas tinieblas no serían oscuras para Ti, y la noche resplandecería como el día, la oscuridad como la luz.
13 Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
Tú formaste mis entrañas; me tejiste en el seno de mi madre.
14 Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
Te alabo porque te has mostrado maravilloso, porque tus obras son admirables; largamente conoces mi alma,
15 Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
y mi cuerpo no se te ocultaba, aunque lo plasmabas en la oscuridad, tejiéndolo bajo la tierra.
16 Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
Tus ojos veían ya mis actos, y todos están escritos en tu libro; los días (míos) estaban determinados antes de que ninguno de ellos fuese.
17 Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
Oh Dios ¡cuán difíciles de comprender tus designios! ¡Cuán ingente es su número!
18 Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
Si quisiera contarlos, son más que las arenas; si llegara al fin, mi duración sería como la tuya.
19 Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
¡Oh, si quitaras la vida, oh Dios, al impío, y se apartasen de mí los hombres perversos!
20 Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
Porque con disimulo se rebelan contra Ti; siendo tus enemigos, asumen tu Nombre en vano.
21 Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
¿Acaso no debo odiar, Yahvé, a los que te odian, y aborrecer a los que contra Ti se enaltecen?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
Los odio con odio total; se han hecho mis propios enemigos.
23 Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
Escudríñame, oh Dios, y explora mi corazón, examíname y observa mi intimidad;
24 S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
mira si ando por el falso camino, y condúceme por la senda antigua.
