Zsoltárok 139
1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
In finem, psalmus David. [Domine, probasti me, et cognovisti me;
2 Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
tu cognovisti sessionem meam et resurrectionem meam.
3 Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
Intellexisti cogitationes meas de longe; semitam meam et funiculum meum investigasti:
4 mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
et omnes vias meas prævidisti, quia non est sermo in lingua mea.
5 Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
Ecce, Domine, tu cognovisti omnia, novissima et antiqua. Tu formasti me, et posuisti super me manum tuam.
6 Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
Mirabilis facta est scientia tua ex me; confortata est, et non potero ad eam.
7 Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Quo ibo a spiritu tuo? et quo a facie tua fugiam?
Si ascendero in cælum, tu illic es; si descendero in infernum, ades. (Sheol h7585)
9 Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
Si sumpsero pennas meas diluculo, et habitavero in extremis maris,
10 ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
etenim illuc manus tua deducet me, et tenebit me dextera tua.
11 Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
Et dixi: Forsitan tenebræ conculcabunt me; et nox illuminatio mea in deliciis meis.
12 a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
Quia tenebræ non obscurabuntur a te, et nox sicut dies illuminabitur: sicut tenebræ ejus, ita et lumen ejus.
13 Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
Quia tu possedisti renes meos; suscepisti me de utero matris meæ.
14 Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
Confitebor tibi, quia terribiliter magnificatus es; mirabilia opera tua, et anima mea cognoscit nimis.
15 Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
Non est occultatum os meum a te, quod fecisti in occulto; et substantia mea in inferioribus terræ.
16 Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
Imperfectum meum viderunt oculi tui, et in libro tuo omnes scribentur. Dies formabuntur, et nemo in eis.
17 Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
Mihi autem nimis honorificati sunt amici tui, Deus; nimis confortatus est principatus eorum.
18 Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
Dinumerabo eos, et super arenam multiplicabuntur. Exsurrexi, et adhuc sum tecum.
19 Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
Si occideris, Deus, peccatores, viri sanguinum, declinate a me:
20 Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
quia dicitis in cogitatione: Accipient in vanitate civitates tuas.
21 Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
Nonne qui oderunt te, Domine, oderam, et super inimicos tuos tabescebam?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
Perfecto odio oderam illos, et inimici facti sunt mihi.
23 Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
Proba me, Deus, et scito cor meum; interroga me, et cognosce semitas meas.
24 S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
Et vide si via iniquitatis in me est, et deduc me in via æterna.]
