Zsoltárok 120

1 Zarándoklás éneke. Szorultságomban az Örökkévalóhoz kiáltottam föl és ő meghallgatott engem.

Ko e Hiva ʻae ʻalu hake. Naʻaku tangi kia Sihova ʻi heʻeku mamahi, pea naʻa ne ongoʻi au.

2 Örökkévaló, mentsd meg lelkemet hazug ajaktól, csalárdság nyelvétől!

‌ʻE Sihova, fakahaofi hoku laumālie mei he loungutu loi, pea mei he ʻelelo kākā.

3 Mit ad neked és mit gyarapit neked a csalárdság nyelve?

Ko e hā ʻe ʻatu kiate koe? He ko e hā ʻe fai kiate koe, ʻa koe ko e ʻelelo kākā?

4 Vitéznek élesített nyilai, meg rekettyének parazsa!

‌ʻAe ngaahi ngahau māsila ʻae tangata mālohi, mo e ngaahi malalaʻi afi ʻoe sunipa.

5 Jaj nekem, hogy Mésekhnél tartózkodtam, lakoztam Kédár sátrai mellett!

‌ʻOku ou malaʻia, ko e meʻa ʻi heʻeku ʻāunofo ʻi Meseki, koeʻuhi ko ʻeku nofo ʻi he ngaahi fale fehikitaki ʻo Keta!

6 Sokat lakozott a lelkem a béke gyülölői mellett.

Kuo nofo ʻo fuoloa ʻa hoku laumālie fakataha mo ia ʻoku ne fehiʻa ki he melino.

7 Én merő béke vagyok; de midőn beszélek, ők harczra készek.

‌ʻOku ou loto ki he melino: ka ʻi heʻeku lea ʻoku nau fie tau.