Jób 37
1 Igenis, ezért remeg szívem s felszökken helyéből.
Patiesi, par to trīc mana sirds un uzlec no savas vietas.
2 Hallva halljátok hangja háborgását s a morajt, mely szájából kél;
Klausiet, jel klausiet, kā Viņa pērkons rūc, un kāda balss no Viņa mutes iziet.
3 az egész ég alatt van terjedése és fénye a föld szélein.
Viņš to izlaiž pa visām debesīm, un Savu spīdumu pa visiem zemes galiem.
4 Utána ordít a hang: dörög fenséges hangján, s nem tartja vissza, midőn hallatszik hangja.
Pēc tam rūc Viņa balss, Viņš liek pērkonam rībēt ar varenu skaņu un neaiztur tos (zibeņus), kad Viņa balss nāk dzirdama.
5 Csodásan dörög Isten a hangján, nagyokat tesz, s nem ismerjük meg.
Tas stiprais Dievs ar Savu balsi liek pērkonam rūkt brīnišķi, Viņš dara lielas lietas, ko neizprotam.
6 Mert a hónak mondja: szállj a földre, meg a hulló esőnek, hatalmasan hulló esőjének
Jo Viņš saka uz sniegu: krīti uz zemi, un uz stipro lietu, tad stiprais lietus ir klāt ar varu.
7 Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje alkotását minden halandó.
Viņš aizzieģelē visu cilvēku roku, lai Viņu pazīst visi ļaudis, ko viņš radījis.
8 S bemegy a vad a leshelyre, és tanyáiban lakozik.
Zvēri iet savā alā un paliek savā vietā.
9 A kamarából szélvész jő és a szóró szelektől a hideg.
No dienvidu puses nāk vētra un no ziemeļa puses aukstums.
10 Isten leheletétől jég keletkezik s a vizek tágassága szilárddá lesz.
Caur tā stiprā Dieva pūšanu nāk salna, ka platas upes aizsalst.
11 Nedvességgel meg is terheli a felleget, szétterjeszti fényének felhőjét.
Viņš arī apkrauj ar ūdeņiem biezos mākoņus un izplēš Savus ugunīgos padebešus.
12 S az körökben egyre forog, kormányzása által, cselekvésök szerint, bár mire rendeli őket a földkerekség színén;
Tie griežas apkārt pēc Viņa gudrā prāta, ka tie padara visu, ko Viņš tiem pavēl pa visu plato pasauli,
13 hol ostorul, ha földjének javára van, hol szeretetre nyújtja.
Vai par rīksti savai zemei, vai par labu Viņš tā liek notikt.
14 Figyelj erre, Jób, állj meg és vedd észre Isten csodáit!
Liec to vērā, Ījab, stāvi klusu, un apdomā tā stiprā Dieva brīnumus.
15 Tudsz-e róla, midőn Isten ügyel rájuk, s tündökölteti felhőjének fényét?
Vai tu zini, kad Dievs nodomājis, Savu debesu spīdumam likt spīdēt?
16 Tudsz-e a fellegnek lengéséről, a tökéletes tudásúnak csodáiról?
Vai tu zini padebešu lidināšanos, tā Visuzinātāja brīnumus?
17 Te, kinek melegek a ruhái, midőn a földet pihenteti a déli szél által.
Tu, kam drēbes paliek karstas, kad Viņš zemi svilina dienas vidus bulā.
18 Vele boltozod a mennyeket, melyek erősek, mint a szilárd tükör?
Vai tu ar Viņu esi izpletis tos spožos padebešus, kas cieti stāv kā liets spieģelis?
19 Tudasd velünk, mit mondjunk neki! Mit sem hozhatunk fel a sötétség miatt.
Stāsti mums, ko mums Viņam būs sacīt, jo aiz tumsības mēs nekā nevaram izdarīt.
20 Jelentetik-e neki, hogy beszélek, avagy szólt-e ember, hogy elpusztíttassék?
Vai Viņam lai saka, ka es runāšu? Jo kurš cilvēks vēlētos, lai viņu aprij!
21 Most ugyan nem látni a fényt, mely ragyogó a mennyekben; de a szél átvonul s megtisztítja azokat.
Un nu gan saules gaismu neredz, kas pie debesīm spoži spīd, bet kad vējš pūš, tā skaidrojās.
22 Észak felől arany jön, Isten mellett félelmes fenség.
No ziemeļiem nāk zelts, - bet Dievs mājo bijājamā godībā.
23 A Mindenhatót, nem érjük őt fel, a nagy erejűt, de a jogot és teljes igazságot nem sérti meg.
To Visuvareno, to mēs nepanāksim, kas liels spēkā, bet tiesu un taisnības pilnību Viņš negroza.
24 Azért félik őt az emberek, nem nézi ő mind a bölcsszívűeket.
Tāpēc cilvēki Viņu bīstas, Viņš neuzlūko nevienu pašgudru.
