< Jób 3 >

1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
Derefter upplät Job sin mun, och förbannade sin dag;
2 Megszólalt Jób és mondta:
Utbrast, och sade:
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
Den dagen vare förtappad, på hvilkom jag född är; och den natten, då man sade: En man är aflad.
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
Den samme dagen vare mörk, och Gud fråge intet efter honom ofvanefter; ingen klarhet skine öfver honom.
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
Mörkret behålle honom, och töcken blifve öfver honom med tjockt moln; och dimba om dagen göre honom gräselig.
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
Den samma nattena begripe mörker; och glädje sig icke ibland årsens dagar, och komme icke i månadetalet.
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Si, vare den natten ensam, och ingen glädje komme deruti.
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
De der dagen förbanna, de förbanne henne; och de som redo äro till att uppväcka Leviathan.
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
Hennes stjernor varde mörka; förvänte ljus, och det komme intet; och se intet morgonrodnans ögnabryn;
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
Att hon icke igenlyckte mins lifs dörr, och icke bortgömde olyckona för min ögon.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
Hvi blef jag icke straxt död i moderlifvet? Hvi vardt jag icke förgjord, då jag utu moderlifvet kommen var?
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
Hvi hafva de tagit mig upp i skötet? Hvi hafver jag ditt spenar?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
Så låge jag nu, och vore stilla; sofve och hade ro;
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
Med Konungar och rådherrar på jordene, som bygga det öde är;
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
Eller med Förstar, som guld hafva, och sin hus full med silfver;
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
Eller som den der otida född är fördold, och vore icke till; såsom de unga barn, som aldrig hafva sett ljuset.
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
Der måste ju de ogudaktige låta af sitt öfvervåld; der hvilas dock de som mycket omak haft hafva.
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
Der hafva fångar frid med androm, och höra icke trugarens röst.
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
Der äro både små och store; tjenaren och den som ifrå sin herra fri är.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
Hvi är ljus gifvet dem arma, och lif de bedröfvade hjerta;
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
(De der vänta efter döden, och han kommer icke; och uppgrofvo honom väl utu fördold rum;
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
De der fröjda sig mycket, och äro glade, att de kunna få grafvena; )
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
Och dem månne, hvilkens väg fördold är, och för honom af Gudi skyld varder?
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
Förty min suckan är min dagliga spis; mine tårar äro min dryck.
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
Ty det jag fruktade, det är kommet öfver mig; och det jag räddes, hafver råkat på mig.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
Var jag icke lyckosam? Var jag icke stilla? Hade jag icke goda ro? Och sådana oro kommer.

< Jób 3 >