Jób 3
1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
After this time Job opened his mouth, and cursed his day.
2 Megszólalt Jób és mondta:
And Job commenced, and said,
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
Oh that the day whereon I was born might perish, and the night when it was said, There hath been a male child conceived.
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
May that day be [covered with] darkness; may not God from above inquire for it, and may no light beam upon it.
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
Oh that darkness and the shadow of death might defile it; may a cloud rest upon it; may the blackness of the day terrify it.
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
Yon night — let darkness seize upon it; let it not be united to the days of the year; let it not come into the number of the [periods lighted by the] moon.
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Lo, may that night be solitary, let no song of joy occur thereon.
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
Let those denounce it that curse the day, who are ready to raise up their mourning cry.
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
Let the stars of its twilight be darkened; let it hope for light, and there be none; and let it not behold the eyelids of the morning-dawn;
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
Because God closed not against me the doors of the womb, and thus concealed trouble from my eyes.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
Why did I not die [the moment I issued] from the womb, and [why] was I not born merely to perish at once?
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
Wherefore were knees ready to receive me? and for what purpose were breasts there that I might suck?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
For now should I be lying still and be quiet; I should sleep: then would I be at rest,
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
With kings and counsellors of the earth, who build up ruined places for themselves;
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
Or with princes possessing gold, who fill their houses with silver;
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
Or as an untimely birth, hidden [from view] I should not exist; as infants that never have seen the light;
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
There [where] the wicked cease from troubling; and where the exhausted weary are at rest;
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
[Where] the prisoners repose together, [and] they hear no more the taskmaster's voice.
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
The small with the great is there, and the servant free from his master.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
Wherefore giveth He now light to the labor-laden, and life unto the bitter in soul?
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
Who wait for death, which [cometh] not; and who dig for it sooner than for hidden treasures;
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
Who would rejoice even to exulting, who would be glad could they but find a grave?
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
[Why is light given] to a man whose way is hidden, and around whom God hath placed a fence?
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
For before my food cometh my groaning, and like the water are poured forth my loud complaints.
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
Because what I greatly dreaded is come upon me, and what I apprehended is come unto me.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
I have had no safety, and no quiet, and no rest; and [now] harrowing trouble is come.
