Jób 11
1 Felelt a Náamabeli Czófár és mondta:
Då tok Sofar frå Na’ama til ords og sagde:
2 Szavak bőségére ne legyen felelet, avagy az ajkak emberének legyen igaza?
«Skal slik ei svalling ei få svar? Skal slik ein storpratar få rett?
3 Fecsegésed férfiakat hallgattasson el? Gúnyolódtál s ne legyen, ki rád pirít?
Skal menner for din ordflaum tegja? Skal du få spotta utan skjemsla?
4 Azt mondod: Tiszta a tanom, szeplőtlen vagyok szemeid előtt!
Du segjer: «Rein er læra mi, eg skuldfri er i dine augo.»
5 Azonban vajha beszélne az Isten s nyitná fel ajkait veled szemben,
Men dersom berre Gud vil tala og opna munnen sin mot deg,
6 hogy jelentse meg neked a bölcsesség rejtelmeit mert kétszereset ér valódi tudásra nézve – s tudd meg, hogy elenged neked Isten a bűnödből.
og syna deg sin løynde visdom, kor han eig vit i dobbelt mål! Då skulde du nok skyna at Gud gjev deg noko til av syndi.
7 Istent kikutatni eléred-e, avagy a Mindenhatónak végéig elérsz-e?
Skal tru Guds tankedjup du kjenner? Hev du nått fram til Allvalds grensa?
Høgar’ enn himmelen - kva gjer du? Djupar’ enn helheimen - kva veit du? (Sheol h7585)
9 Hosszabb a földnél mérete és szélesebb a tengernél.
Lenger enn jordi strekkjer seg og breidare enn havet sjølv.
10 Ha elvonul és bezár és gyűlést tart – ki utasíthatja vissza?
Når han skrid fram og legg i lekkjor, stemnar til doms, kven stoggar honom?
11 Mert ő ismeri a hamisság embereit, látta a jogtalanságot, pedig nem is ügyel.
Han kjenner deim som talar lygn; han ser den falske utan leiting.
12 Hisz üres férfi is eszessé válik, s vadszamár vemhe emberré szülemedik.
Det tome hovud fær forstand, og asenfolen vert til mann.
13 Ha te irányítod szívedet s feléje terjeszted kezeidet –
Men vil du bu ditt hjarta rett og henderne mot honom breida
14 ha igaztalanság van kezedben távolítsd el, s ne lakoztass sátraidban jogtalanságot –
og halda svik frå handa di og urett burte frå ditt tjeld,
15 bizony akkor felemelheted arczodat mocsoktalanul és szilárd leszel s nem kell félned;
då kann du lyt’laust hovud lyfta, då stend du fast og ræddast ikkje;
16 bizony te elfelejted a szenvedést, mint elfolyt vizekre emlékszel reá.
då kann du gløyma all di møda, liksom ei elv som framum rann.
17 S délnél fényesebben kél a földi lét, ha borulat van, olyan az mint a reggel.
Klårar’ enn dagen stend ditt liv, og myrkret vert til morgongråe;
18 És bízhatsz, mert van remény; körülfigyelsz – bizton fekszel le;
då er du trygg, då hev du von, du ottelaus til kvile gjeng.
19 heversz; és nincs a ki fölijesztene és sokan fognak neked hízelegni.
Du ligg, og ingen upp deg skræmer, og mange vil deg gjerne tekkjast.
20 De a gonoszok szemei elepednek, menekvés elveszett számukra, reményük pedig: léleknek kilehelése.
Men augo veiknar på dei vonde; dei hev’kje nokor tilflugt meir, men ventar på å anda ut.»
