Job 30
1 Et maintenant, je suis la risée d’hommes plus jeunes que moi, dont je n’aurais pas daigné mettre les pères parmi les chiens de mon troupeau.
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Qu’aurais-je fait de la force de leurs bras? Ils sont privés de toute vigueur.
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Desséchés par la misère et la faim, ils broutent le désert, un sol depuis longtemps aride et désolé.
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 Ils cueillent sur les buissons des bourgeons amers, ils n’ont pour pain que la racine des genêts.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 On les écarte de la société des hommes, on crie après eux comme après le voleur.
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 Ils habitent dans d’affreuses vallées, dans les cavernes de la terre et les rochers.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 On entend leurs cris sauvages parmi les broussailles, ils se couchent ensemble sous les ronces:
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 gens insensés, race sans nom, bannis avec mépris de la terre habitée!
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 Et maintenant je suis l’objet de leurs chansons, je suis en butte à leurs propos.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 Ils ont horreur de moi, ils me fuient, ils ne détournent pas leur crachat de mon visage.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 Ils se donnent libre carrière pour m’outrager, ils rejettent tout frein devant moi.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 Des misérables se lèvent à ma droite, ils cherchent à ébranler mes pieds, ils frayent jusqu’à moi leurs routes meurtrières.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 Ils ont bouleversé mes sentiers, ils travaillent à ma ruine, eux à qui personne ne porterait secours.
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 Ils fondent sur moi, comme par une large brèche, ils se précipitent parmi les décombres.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Les terreurs m’assiègent, ma prospérité est emportée comme un souffle, mon bonheur a passé comme un nuage.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 Et maintenant, mon âme s’épanche en moi, les jours d’affliction m’ont saisi.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 La nuit perce mes os, les consume, le mal qui me ronge ne dort pas.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 Par sa violence, mon vêtement a perdu sa forme, il me serre comme une tunique.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 Dieu m’a jeté dans la fange, je suis comme la poussière et la cendre.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 Je crie vers toi, et tu ne me réponds pas; je me tiens debout, et tu me regardes avec indifférence.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Tu deviens cruel à mon égard, tu m’attaques avec toute la force de ton bras.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Tu m’enlèves, tu me fais voler au gré du vent, et tu m’anéantis dans le fracas de la tempête.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Car, je le sais, tu me mènes à la mort, au rendez-vous de tous les vivants.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Cependant celui qui va périr n’étendra-t-il pas les mains et, dans sa détresse, ne poussera-t-il pas un cri?
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 N’avais-je pas des larmes pour l’infortuné? Mon cœur ne s’est-il pas attendri sur l’indigent?
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 J’attendais le bonheur, et le malheur est arrivé; j’espérais la lumière, et les ténèbres sont venues.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Mes entrailles bouillonnent sans relâche, les jours d’affliction ont fondu sur moi.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 Je marche dans le deuil, sans soleil; si je me lève dans l’assemblée, c’est pour pousser des cris.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 Je suis devenu le frère des chacals, le compagnon des filles de l’autruche.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 Ma peau livide tombe en lambeaux, mes os sont brûlés par un feu intérieur.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 Ma cithare ne rend plus que des accords lugubres, mon chalumeau que des sons plaintifs.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
