Job 29
1 Job reprit encore son discours et dit:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 Oh! Qui me rendra les mois d’autrefois, les jours où Dieu veillait à ma garde;
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 quand sa lampe brillait sur ma tête, et que sa lumière me guidait dans les ténèbres!
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 Tel que j’étais aux jours de mon âge mûr, quand Dieu me visitait familièrement dans ma tente,
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 quand le Tout-Puissant était encore avec moi, et que mes fils m’entouraient;
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 quand je lavais mes pieds dans le lait, et que le rocher me versait des flots d’huile!
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 Lorsque je sortais pour me rendre à la porte de la ville, et que j’établissais mon siège sur la place publique,
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 en me voyant, les jeunes gens se cachaient, les vieillards se levaient et se tenaient debout.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 Les princes retenaient leurs paroles, et mettaient leur main sur la bouche.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 La voix des chefs restait muette, leur langue s’attachait à leur palais.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 L’oreille qui m’entendait me proclamait heureux, l’œil qui me voyait me rendait témoignage.
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 Car je sauvais le pauvre qui implorait du secours, et l’orphelin dénué de tout appui.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 La bénédiction de celui qui allait périr venait sur moi, je remplissais de joie le cœur de la veuve.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Je me revêtais de la justice comme d’un vêtement, mon équité était mon manteau et mon turban.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 J’étais l’œil de l’aveugle, et le pied du boiteux.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 J’étais le père des pauvres, j’examinais avec soin la cause de l’inconnu.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Je brisais la mâchoire de l’injuste, et j’arrachais sa proie d’entre les dents.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Je disais: « Je mourrai dans mon nid, j’aurai des jours nombreux comme le sable.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Mes racines s’étendent vers les eaux, la rosée passe la nuit dans mon feuillage.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Ma gloire reverdira sans cesse, et mon arc reprendra sa vigueur dans ma main. »
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 On m’écoutait et l’on attendait, on recueillait en silence mon avis.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Après que j’avais parlé, personne n’ajoutait rien; ma parole coulait sur eux comme la rosée.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 Ils m’attendaient comme on attend la pluie; ils ouvraient la bouche comme aux ondées du printemps.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Si je leur souriais, ils ne pouvaient le croire; ils recueillaient avidement ce signe de faveur.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 Quand j’allais vers eux, j’avais la première place, je siégeais comme un roi entouré de sa troupe, comme un consolateur au milieu des affligés.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
