Job 30
1 But now [they that are] younger than I, have me in derision, whose fathers I would have disdained to set with the dogs of my flock.
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Yes, to what [might] the strength of their hands [profit] me, in whom old age had perished?
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 For want and famine [they were] solitary; fleeing into the wilderness in former time desolate and waste.
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 Who cut up mallows by the bushes, and juniper roots [for] their food.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 They were driven forth from among [men], (they cried after them, as [after] a thief; )
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 To dwell in the clefts of the valleys, [in] caves of the earth, and [in] the rocks.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 Among the bushes they brayed; under the nettles they were collected.
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 [They were] children of fools, yes, children of base men: they were viler than the earth.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 And now I am their song, yes, I am their by-word.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 They abhor me, they flee far from me, and spare not to spit in my face.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 Because he hath loosed my cord, and afflicted me, they have also let loose the bridle before me.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 Upon [my] right [hand] rise the youth; they push away my feet, and they raise up against me the ways of their destruction.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 They mar my path, they set forward my calamity, they have no helper.
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 They came [upon me] as a wide breaking in [of waters]: in the desolation they rolled themselves [upon me].
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Terrors are turned upon me: they pursue my soul as the wind: and my welfare passeth away as a cloud.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 And now my soul is poured out upon me; the days of affliction have taken hold upon me.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 My bones are pierced in me in the night season: and my sinews take no rest.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 By the great force [of my disease] is my garment changed: it bindeth me about as the collar of my coat.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 He hath cast me into the mire, and I have become like dust and ashes.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 I cry to thee, and thou dost not hear me: I stand up, and thou regardest me [not].
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Thou hast become cruel to me: with thy strong hand thou opposest thyself against me.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Thou liftest me up to the wind; thou causest me to ride [upon it], and dissolvest my substance.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 For I know [that] thou wilt bring me [to] death, and [to] the house appointed for all living.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Yet he will not stretch out [his] hand to the grave, though they cry in his destruction.
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Did not I weep for him that was in trouble? was [not] my soul grieved for the poor?
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 When I looked for good, then evil came: and when I waited for light, there came darkness.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 My bowels boiled, and rested not: the days of affliction came upon me.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 I went mourning without the sun: I stood up, [and] I cried in the congregation.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 I am a brother to dragons, and a companion to owls.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 My skin is black upon me, and my bones are burned with heat.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 My harp also is [turned] to mourning, and my organ into the voice of them that weep.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
