Job 29
1 Moreover, Job continued his parable, and said,
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 Oh that I were as [in] months past, as [in] the days [when] God preserved me;
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 When his candle shined upon my head, [and when] by his light I walked [through] darkness;
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 As I was in the days of my youth, when the secret of God [was] upon my tabernacle;
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 When the Almighty [was] yet with me, [when] my children [were] about me;
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 When I washed my steps with butter, and the rock poured me out rivers of oil;
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 When I went out to the gate through the city, [when] I prepared my seat in the street!
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 The young men saw me, and hid themselves: and the aged arose, [and] stood up.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 The princes refrained talking, and laid [their] hand on their mouth.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 The nobles held their peace, and their tongue cleaved to the roof of their mouth.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 When the ear heard [me], then it blessed me; and when the eye saw [me], it gave witness to me:
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 Because I delivered the poor that cried, and the fatherless, and [him that had] none to help him.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 The blessing of him that was ready to perish came upon me: and I caused the widow's heart to sing for joy.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 I put on righteousness, and it clothed me: my judgment [was] as a robe and a diadem.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 I was eyes to the blind, and feet [was] I to the lame.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 I [was] a father to the poor: and the cause [which] I knew not I searched out.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 And I broke the jaws of the wicked, and plucked the spoil out of his teeth.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Then I said, I shall die in my nest, and I shall multiply [my] days as the sand.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 My root [was] spread out by the waters, and the dew lay all night upon my branch.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 My glory [was] fresh in me, and my bow was renewed in my hand.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 To me [men] gave ear, and waited, and kept silence at my counsel.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 After my words they spoke not again; and my speech dropped upon them.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 And they waited for me as for the rain; and they opened their mouth wide [as] for the latter rain.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 [If] I laughed on them, they believed [it] not; and the light of my countenance they cast not down.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 I chose out their way, and sat chief, and dwelt as a king in the army, as one [that] comforteth the mourners.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
