Job 29
1 Moreover Job continued his discourse, and said:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 O that I were as in months past, In the days when God was my guardian;
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 When his lamp shined over my head, And when by his light I walked through darkness!
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 As I was in the autumn of my days, When the friendship of God was over my tent;
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 When the Almighty was yet with me, And my children were around me;
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 When I bathed my steps in milk, And the rock poured me out rivers of oil!
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 When I went forth to the gate by the city, And took my seat in the market-place,
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 The young men saw me and hid themselves, And the aged arose and stood.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 The princes refrained from speaking, And laid their hand upon their mouth.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 The nobles held their peace, And their tongue cleaved to the roof of their mouth.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 When the ear heard me, then it blessed me; And when the eye saw me, it gave witness to me.
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 For I delivered the poor, when they cried; And the fatherless, who had none to help him.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 The blessing of him that was ready to perish came upon me, And I caused the heart of the widow to sing for joy.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 I clothed myself with righteousness, and it clothed itself with me; And justice was my robe and diadem.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 I was eyes to the blind, And feet was I to the lame;
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 I was a father to the poor, And the cause of him I knew not I searched out;
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 And I broke the teeth of the wicked, And plucked the spoil from his jaws.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Then said I, “I shall die in my nest; I shall multiply my days as the sand.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 My root is spread abroad to the waters, And the dew abideth on my branches.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 My glory is fresh with me, And my bow gathereth strength in my hand.”
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 To me men gave ear, and waited, And kept silence for my counsel.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 To my words they made no reply, When my speech dropped down upon them.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 Yea, they waited for me as for the rain; They opened their mouths wide as for the latter rain.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 If I smiled upon them, they believed it not; Nor did they cause the light of my countenance to fall.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 When I came among them, I sat as chief; I dwelt as a king in the midst of an army, As a comforter among mourners.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
