Psalms 11

1 Unto the end. A psalm for David. In the Lord I put my trust: how then do you say to my soul: Get thee away from hence to the mountain like a sparrow?

A karmesternek. Dávidtól. Az Örökkévalóban van menedékem; hogyan mondhatjátok lelkemnek: bujdoss el hegyetekre, madár!

2 For, lo, the wicked have bent their bow; they have prepared their arrows in the quiver; to shoot in the dark the upright of heart.

Mert íme a gonoszok íjjat feszítenek, igazították nyilukat a húron, hogy homályban lőjenek az egyenes szívűekre.

3 For they have destroyed the things which thou hast made: but what has the just man done?

Midőn ledöntetnek az alapok, mit mível az igaz?

4 The Lord is in his holy temple, the Lord’s throne is in heaven. His eyes look on the poor man: his eyelids examine the sons of men.

Az Örökkévaló a szent templomában, az Örökkévaló, kinek égben a trónja – szemei látják, szempillái vizsgálják az ember fiait.

5 The Lord trieth the just and the wicked: but he that loveth iniquity hateth his own soul.

Az Örökkévaló az igazat megvizsgálja, és a gonoszt és a ki erőszakot szeret, gyűlöli a lelke.

6 He shall rain snares upon sinners: fire and brimstone and storms of winds shall be the portion of their cup.

Esőként hullasson tőröket a gonoszokra; tűz meg kén és égető szél serlegük része!

7 For the Lord is just, and hath loved justice: his countenance hath beheld righteousness.

Mert igaz az Örökkévaló, igazságot szeret; az egyenesek látják az ő színét.