Eyüp 7
1 “Yeryüzünde insan yaşamı savaşı andırmıyor mu, Günleri gündelikçinin günlerinden farklı mı?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Gölgeyi özleyen köle, Ücretini bekleyen gündelikçi gibi,
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 Miras olarak bana boş aylar verildi, Payıma sıkıntılı geceler düştü.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Yatarken, ‘Ne zaman kalkacağım’ diye düşünüyorum, Ama gece uzadıkça uzuyor, Gün doğana dek dönüp duruyorum.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Bedenimi kurt, kabuk kaplamış, Çatlayan derimden irin akıyor.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 “Günlerim dokumacının mekiğinden hızlı, Umutsuz tükenmekte.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Ey Tanrı, yaşamımın bir soluk olduğunu anımsa, Gözüm bir daha mutluluk yüzü görmeyecek.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 Şu anda bana bakan gözler bir daha beni görmeyecek, Senin gözlerin üzerimde olacak, Ama ben yok olacağım.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 Bir daha evine dönmez, Bulunduğu yer artık onu tanımaz.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 “Bu yüzden sessiz kalmayacak, İçimdeki sıkıntıyı dile getireceğim; Canımın acısıyla yakınacağım.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Ben deniz ya da deniz canavarı mıyım ki, Başıma bekçi koydun?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Yatağım beni rahatlatır, Döşeğim acılarımı dindirir diye düşündüğümde,
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 Beni düşlerle korkutuyor, Görümlerle yıldırıyorsun.
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 Öyle ki, boğulmayı, Ölmeyi şu yaşama yeğliyorum.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 Yaşamımdan tiksiniyor, Sonsuza dek yaşamak istemiyorum; Çek elini benden, çünkü günlerimin anlamı kalmadı.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 “İnsan ne ki, onu büyütesin, Üzerinde kafa yorasın,
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 Her sabah onu yoklayasın, Her an onu sınayasın?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 Gözünü üzerimden hiç ayırmayacak mısın, Tükürüğümü yutacak kadar bile beni rahat bırakmayacak mısın?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 Günah işledimse, ne yaptım sana, Ey insan gözcüsü? Niçin beni kendine hedef seçtin? Sana yük mü oldum?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 Niçin isyanımı bağışlamaz, Suçumu affetmezsin? Çünkü yakında toprağa gireceğim, Beni çok arayacaksın, ama ben artık olmayacağım.”
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
