Siosiua 14
1 Pea ko e ngaahi fonua eni ʻaia naʻe maʻu ʻe he fānau ʻa ʻIsileli ʻi he fonua ko Kēnani, ʻaia naʻe tufaki ʻe ʻEliesa ko e taulaʻeiki mo Siosiua ko e foha ʻo Nuni, mo e ngaahi ʻeiki ʻoe kau mātuʻa, ʻi he ngaahi faʻahinga ʻoe fānau ʻa ʻIsileli, ko e tofiʻa moʻonautolu.
Ezek pedig azok, a miket örökségül vőnek el Izráel fiai a Kanaán földén, a miket örökségül adtak nékik Eleázár, a pap, Józsué, a Nún fia és az atyai fejedelmek, a kik valának Izráel fiainak nemzetségei felett;
2 Naʻe vahe talotalo pe ʻae tofiʻa ʻoe faʻahinga ʻe hiva mo hono vaeuaʻanga ʻoe faʻahinga ʻe taha, hangē ko e fekau ʻa Sihova ʻi he nima ʻo Mōsese.
Sorsvetés által való örökségökül, (a mint megparancsolta vala az Úr Mózes által) a kilencz nemzetségnek és a félnemzetségnek:
3 He kuo ʻosi hono foaki ʻe Mōsese ʻae tofiʻa ki he faʻahinga ʻe ua mo hono vaeuaʻanga ʻoe faʻahinga ʻi he kauvai ʻe taha ʻo Soatani: ka naʻe ʻikai tuku ʻe ia ki he kau Livai ha tofiʻa ʻiate kinautolu.
Mert két nemzetségnek és fél nemzetségnek a Jordánon túl adott vala Mózes örökséget, a Lévitáknak pedig nem adott vala örökséget ő közöttök.
4 He ko e faʻahinga ʻe ua ʻoe fānau ʻa Siosefa, ko Manase mo ʻIfalemi: ko ia naʻe ʻikai ʻatu ha vāhenga ki he kau Livai ʻi he fonua, ka ko e ngaahi ʻapi kenau nofo ai, mo honau ngaahi potu ki heʻenau fanga manu, mo ʻenau koloa.
Mert a József fiai két nemzetség voltak: Manassé és Efraim; a Lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földből, hanem csak városokat lakásul és az azokhoz való legelőket barmaik és marháik számára.
5 Hangē ko e fekau ʻa Sihova kia Mōsese, naʻe pehē pe hono fai ʻe he fānau ʻa ʻIsileli, ʻonau vahe ʻae fonua.
A mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedének az Izráel fiai, és úgy oszták fel a földet.
6 Pea naʻe haʻu ai ʻae fānau ʻa Siuta kia Siosiua ki Kilikali: pea ko Kelepi ko e foha ʻo Sifune mei he faʻahinga ʻo Kenasi naʻe lea kiate ia, “ʻOku ke ʻilo ʻaia naʻe folofolaʻaki ʻe Sihova kia Mōsese ko e tangata ʻae ʻOtua kiate au mo koe ʻi Ketesi-pania.
Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda néki a Kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, a melyet beszélt vala az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felőlem és te felőled Kádes-Barneában.
7 Naʻe fāngofulu taʻu hoku motuʻa ʻi he fekauʻi au ʻe Mōsese ko e tamaioʻeiki ʻa Sihova mei Ketesi-pania ke matakiʻi ʻae fonua; pea ne u ʻomi kiate ia hono tala ʻo hangē ko ia naʻe ʻi hoku loto.
Negyven esztendős valék én, mikor elküldött engem Mózes az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam néki hírt, a mint az én szívemben vala.
8 Ka ko hoku ngaahi kāinga naʻe ʻalu hake mo au naʻa nau ngaohi ke vai ʻo ʻosi ʻae loto ʻoe kakai: ka naʻaku tuli tāupau kia Sihova ko hoku ʻOtua.
Atyámfiai pedig, a kik feljöttek vala velem, elrémítették a népnek szívét, de én tökéletesen követtem az Urat, az én Istenemet.
9 Pea naʻe fuakava ʻe Mōsese ʻi he ʻaho ko ia, ʻo pehē, Ko e moʻoni ko e fonua ʻaia kuo tuʻu ki ai ho vaʻe ko e tofiʻa ia ʻoʻou, pea ki hoʻo fānau ʻo taʻengata, ko e meʻa ʻi hoʻo tuli tāupau kia Sihova ko ho ʻOtua.
És megesküvék Mózes azon a napon, mondván: Bizony a föld, a melyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mind örökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat, az én Istenemet.
10 Pea ko eni, vakai, kuo tauhi ʻeku moʻui ʻe Sihova, ʻo hangē ko ʻene folofola, ʻi he tau ni ʻe fāngofulu ma nima, ʻio talu hono folofolaʻaki ʻe Sihova ʻae lea ni kia Mōsese, ʻi he kei feʻaluʻaki fano ʻae fānau ʻa ʻIsileli ʻi he toafa: pea ko eni, vakai, ʻoku kakato ʻa hoku taʻu ʻe valungofulu ma nima he ʻaho ni.
Most pedig, ímé megtartott engem az Úr életben, a mint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, a mióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek, a mi alatt Izráel a pusztában bolyongott vala; és most ímé, nyolczvanöt esztendős vagyok!
11 ʻOku ou kei mālohi tatau he ʻaho ni mo ʻeku mālohi ʻi he ʻaho ko ia naʻe fekau ʻe Mōsese kiate au: ʻoku tatau pe ʻeku mālohi ko eni mo ʻeku mālohi ʻi he ʻaho ko ia, ki he tau, ke ʻalu kituʻa, pea ke hū mai.
Még ma is olyan erős vagyok, a milyen azon a napon voltam, a mikor elküldött engem Mózes; a milyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harczoláshoz és járásra-kelésre.
12 Pea ko eni, foaki mai kiate au ʻae moʻunga ni, ʻaia naʻe folofola ki ai ʻa Sihova ʻi he ʻaho ko ia; he naʻa ke fanongo ʻi he ʻaho ko ia, koeʻuhi ʻoku ʻi ai ʻae kau ʻAnaki, pea ko ʻenau ngaahi kolo naʻe fuʻu lahi, pea ʻāʻi: kapau ʻe ʻiate au ʻa Sihova, pea te u toki mafai ke kapusi ʻakinautolu, ʻo hangē ko e folofola ʻa Sihova.”
Most azért add nékem ezt a hegyet, a melyről szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, a mint megmondotta az Úr.
13 Pea naʻe tāpuaki ia ʻe Siosiua, ʻo ne foaki kia Kelepi ko e foha ʻo Sifune ʻa Hepeloni ko hono tofiʻa.
És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül.
14 Ko ia naʻe hoko ai ʻa Hepeloni ko e tofiʻa ʻo Kelepi ko e foha ʻo Sifune ko e [tangata ]Kenasi ʻo aʻu ki he ʻaho ni, ko e meʻa ʻi heʻene tuli tāupau kia Sihova ko e ʻOtua ʻo ʻIsileli.
Azért lőn Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, a miért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izráelnek Istenét.
15 Pea ko hono hingoa ʻi muʻa ʻo Hepeloni ko Kesa-ʻAlipa; ko ʻAlipa ko ia ko e tangata lahi ʻi he kau ʻAnaki. Pea naʻe mālōlō ʻae fonua mei he tau.
A Hebron neve pedig annakelőtte Kirjáth-Arba volt; a ki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harcztól.
