2 Samuela 14
1 Pea ko eni, naʻe mamata ʻe Soape, ko e tama ʻo Selaia, kuo ngaue ʻae loto ʻoe tuʻi kia ʻApisalomi.
Észrevévén Joáb, Sérujának fia, hogy a királynak szíve vágyakozik Absolon után,
2 Pea naʻe ʻalu ʻae fekau ʻa Soape ki Tikoa, ʻo ne ʻomi mei ai ʻae fefine poto, pea ne ne pehē kiate ia, “ʻOku ou kole kiate koe, ke ke fai ʻe koe ʻo hangē ko ha fefine tangi, pea ke ʻai eni ʻae kofu fakatauangaʻa, pea ʻoua naʻa ke tākai ʻaki koe ha lolo, ka ke hangē ko ha fefine kuo mamahi fuoloa koeʻuhi ko e pekia:
Elkülde Joáb Tékoa városába, és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala, és monda néki: Kérlek tetessed, mintha nagy keserűséged volna, és öltözzél fel gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy olyan, mint aféle asszony, ki sokáig siratta halottját.
3 pea ke haʻu ki he tuʻi, pea ke lea pehē ni kiate ia.” Pea ko ia, naʻe ʻai ʻe Soape ʻae ngaahi lea ki hono ngutu.
És menj be a királyhoz, s így és így szólj hozzá. És Joáb szájába adta, hogy mit kelljen szólani.
4 Pea ʻi heʻene hoko ʻo lea ʻae fefine mei Tikoa ki he tuʻi, naʻa ne tō hifo ki hono mata ki he kelekele, ʻo ne fai fakaʻapaʻapa, mo ne pehē ʻe ia, “ʻE tuʻi, ke ke tokoni mai.”
Szóla azért a Tékoabeli asszony a királynak, minekutána arczczal a földre leborult, és térdet-fejet hajtott, és monda: Segíts meg, óh király!
5 Pea naʻe pehē kiate ia ʻe he tuʻi, “Ko e hā hoʻo mamahi?” Pea naʻa ne pehēange, “Ko e fefine paea moʻoni au, he kuo pekia ʻa hoku husepāniti.
És monda néki a király: Mi bajod van? Felele az: Óh, én özvegyasszony vagyok, mert az én férjem meghalt.
6 Pea naʻe maʻu ʻe hoʻo kaunanga ʻae tama ʻe toko ua, pea naʻa na fekeʻikeʻi ʻi he ngoue, pea naʻe ʻikai ʻi ai ha tokotaha ke fakamavae ʻakinaua, pea naʻe taaʻi ʻae tokotaha ʻa hono tokoua, ʻo ne tāmateʻi ia.
És a te szolgálódnak két fia vala, kik összevesztek a mezőn, és mivel nem vala senki, a ki őket megvédte volna, az egyik megsérté a másikat és megölé.
7 Pea vakai, kuo hiki ʻita mai ʻae kāinga kotoa pē ki hoʻo kaunanga, pea kuo nau pehē, Tuku mai ia ʻaia naʻe teʻia ʻa hono tokoua, koeʻuhi ke mau tāmateʻi ia, koeʻuhi ko e moʻui ʻa hono tokoua ʻaia naʻa ne tāmateʻi; pea neongo ko e tama hoko ia, te mau tāmateʻi ia: pea ka pehē, tā ʻe tāmateʻi ʻae malalaʻi afi ʻoku kei toe kiate au, pea ʻe ʻikai tuku ki hoku husepāniti ha hingoa pe ha toenga [hako ]ʻi he funga ʻo māmani.”
És ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondják: Add kezünkbe az ő testvérének gyilkosát, hadd öljük meg őt az ő testvérének lelkéért, a kit megölt, és veszessük el az örököst is. Így akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, a mely nékem megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén.
8 Pea naʻe pehē ʻe he tuʻi ki he fefine, “ʻAlu koe ki ho fale, pea te u tokanga ʻo fai ha fekau ki hoʻo meʻa.”
Monda azért a király az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felől.
9 Pea naʻe pehēange ʻe he fefine Tikoa ki he tuʻi, “ʻE Tuʻi, ko hoku ʻeiki, ka kuo halaia, pea tuku ia kiate au, pea ki he fale ʻo ʻeku tamai: pea ke taʻehalaia ai ʻae tuʻi, pea mo hono nofoʻanga fakatuʻi.”
Felele pedig a Tékoából való asszony a királynak: Uram király, én rajtam legyen a bűn súlya és az én atyámnak házán, de a király és az ő trónja ártatlan leszen.
10 Pea naʻe pehē ʻe he tuʻi, “Kapau ʻe lea ha tokotaha kiate koe, ʻomi ia kiate au, pea ʻe ʻikai te ne toe ala kiate koe.”
Monda erre a király: A ki te ellened szól, hozd ide előmbe, és többé nem fog illetni téged.
11 Pea naʻe toki pehēange ʻe ia, “ʻOku ou kole kiate koe, ke manatuʻi ʻe he tuʻi kia Sihova ko ho ʻOtua, ke ʻoua naʻa ke tuku ʻae kau totongi toto ke toe fai ha maumau, telia naʻa nau tāmateʻi ʻa ʻeku tama.” Pea naʻa ne pehē ʻe ia, “ʻO hangē ʻoku moʻui ʻa Sihova, “ʻE ʻikai ha tuʻoni louʻulu ʻo ho tama ʻe tō ki he kelekele.”
Akkor ő monda: Emlékezzék meg kérlek, a király az Úrról, a te Istenedről: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az Úr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.
12 Pea naʻe toki pehē ai ʻe he fefine, “ʻOku ou kole kiate koe, tuku ki hoʻo kaunanga ke ne fai ha lea ki hoku ʻeiki ko e tuʻi.” Pea naʻa ne pehē ʻe ia, “Ke ke lea pe.”
És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak; és ő monda: Szólj.
13 Pea naʻe pehē ʻe he fefine, “Pea ko e hā ai kuo ke fakakaukau ki ha meʻa pehē ki he kakai ʻae ʻOtua? ʻOku lea ʻaki eni ʻe he tuʻi ʻo hangē ko ha taha ʻoku halaia, ko e meʻa ʻi he ʻikai toe ʻomi ki ʻapi ʻaia kuo ne fakahēʻi.
Akkor monda az asszony: Miért gondoltál ehhez hasonló dolgot az Isten népe ellen (mert mivel a király ezt a szót szólotta, mintegy maga is bűnös), hogy a király azt, a kit eltaszított magától, nem hívatja vissza?
14 He kuo pau pe ke tau mate, pea tau hangē ko e vai kuo lilingi ki he kelekele, ʻaia ʻoku ʻikai faʻa tānaki hake; pea ʻoku ʻikai filifilimānako ʻae ʻOtua ki ha tokotaha: ka neongo ia ʻoku ne fakakaukauʻi ʻae meʻa ke ʻoua naʻa kapusi meiate ia ʻaia kuo fakahēʻi.
Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhető, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve előtte az eltaszított sem.
15 Pea ko eni foki, kuo u haʻu au ke lea ʻi he meʻa ni ki he tuʻi ko hoku ʻeiki, koeʻuhi kuo fakamanavahēʻi au ʻe he kakai: pea naʻe pehē ʻe hoʻo kaunanga, Ko eni te u lea ki he tuʻi; heiʻilo ʻe fai ʻe he tuʻi ki he kole ʻa ʻene kaunanga.
Most annakokáért azért jöttem ide, hogy én szólnék a királynak, az én uramnak, noha sokan rettentettek engem ettől; mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Mégis beszélek a királylyal, hátha megteszi a király, a mit az ő szolgálóleánya mond.
16 Koeʻuhi ʻe fanongo ʻe he tuʻi, ke ne fakamoʻui ai ʻa ʻene kaunanga mei he nima ʻoe tangata ʻoku fie fakaʻauha fakataha au mo hoku tama mei he tofiʻa ʻoe ʻOtua.
Igen, meghallgatja a király, és megszabadítja az ő szolgálóleányát annak kezéből, a ki engem el akar veszteni és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségéből.
17 Pea naʻe toki pehē ʻe hoʻo kaunanga, Ko e lea ʻa hoku ʻeiki ko e tuʻi ʻe hoko ni ko e fakafiemālie: he ko hoku ʻeiki ko e tuʻi, ʻoku hangē ia ko ha ʻāngelo ʻae ʻOtua ʻi heʻene ʻiloʻi ʻae lelei mo e kovi: ko ia ʻe ʻiate koe ʻa Sihova ko ho ʻOtua.”
Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled.
18 Pea naʻe toki pehēange ʻe he tuʻi ki he fefine, “ʻOku ou kole kiate koe, ke ʻoua naʻa ke fufū meiate au ʻae meʻa ʻaia te u fehuʻi ai ni kiate koe.” Pea naʻe pehē ʻe he fefine, “Ke lea pe eni ʻa hoku ʻeiki ko e tuʻi.”
És felelvén a király, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg, a mit tőled kérek. És monda az asszony: Mondja el az én uram, a király, kérlek!
19 Pea naʻe pehē ʻe he tuʻi, “ʻIkai ʻoku kau mo koe ʻae nima ʻo Soape ʻi he meʻa ni kotoa pē?” Pea naʻe lea ʻo pehēange ʻe he fefine, “ʻO hangē ʻoku moʻui ho laumālie, ʻe ʻeiki ko e tuʻi: he ko hoʻo tamaioʻeiki ko Soape, ko ia ne ne fekauʻi au, mo ne ʻai ʻae ngaahi lea ni kotoa pē ki he ngutu ʻo hoʻo kaunanga:
És monda a király: Vajjon mindezekben nem a Joáb keze van-é veled? Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, a mit az én uram, a király szól; mert a te szolgád Joáb hagyta ezt nékem, és mindezeket a szókat ő adta a te szolgálóleányodnak szájába.
20 Kuo fai ʻae meʻa ni ʻe hoʻo tamaioʻeiki ko Soape koeʻuhi ke tupu ai ʻae lea pehē ni: pea ʻoku poto ʻa hoku ʻeiki, ʻo tatau mo e poto ʻo ha ʻāngelo ʻae ʻOtua, ke ʻilo ʻaia kotoa pē ʻoku ʻi māmani.”
Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsesége szerint, hogy mindent észrevegyen, a mi a földön van.
21 Pea naʻe pehē ʻe he tuʻi kia Soape, “Vakai mai, kuo u fai ʻae meʻa ni: ko ia ke ke ʻalu ʻo toe ʻomi ʻae tangata talavou ko ʻApisalomi.”
Akkor monda a király Joábnak: Ímé megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza az én fiamat, Absolont.
22 Pea naʻe tō hifo ʻa Soape ki hono mata ki he kelekele, pea naʻa ne punou, ʻo ne fakafetaʻi ki he tuʻi: pea naʻe pehē ʻe Soape, “Kuo ʻilo ʻe hoʻo tamaioʻeiki he ʻaho ni kuo u maʻu ʻae ʻofa ʻi ho ʻao, ʻa koe ko hoku ʻeiki, ʻe tuʻi, ko e meʻa ʻi he fai ʻe he tuʻi ki he kole ʻa hoʻo tamaioʻeiki.”
És a földre arczczal leborula Joáb, és térdet-fejet hajtván, megköszöné a királynak, és monda Joáb: Ma ismerte meg, uram király, a te szolgád, hogy van valami becsületem előtted; mert az ő szolgájának beszédét megcselekedte a király.
23 Ko ia naʻe tuʻu hake ai ʻa Soape ʻo ne ʻalu ki Kesuli, pea ne ʻomi ʻa ʻApisalomi ki Selūsalema.
Felkele azért Joáb, és elméne Gessurba, és haza hozá Absolont Jeruzsálembe.
24 Pea naʻe pehē ʻe he tuʻi, “Tuku ke ne ʻalu ki hono fale ʻoʻona, pea ʻoua siʻi naʻa ne sio mai ki hoku fofonga.” Ko ia naʻe tafoki ai ʻa ʻApisalomi ki hono fale ʻoʻona, pea naʻe ʻikai sio ia ki he fofonga ʻoe tuʻi.
És monda a király: Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa. Tére azért Absolon az ő házába, és a királynak orczáját nem láthatá.
25 Ka naʻe ʻikai ha tokotaha ʻi ʻIsileli kotoa pē naʻe ongoongolelei ʻene toulekeleka ke hangē ko ʻApisalomi: mei hono ʻaofi vaʻe ʻo aʻu ki he tumuʻaki ʻo hono ʻulu naʻe ʻikai siʻi ha mele ʻiate ia.
Nem vala pedig az egész Izráelben olyan szép ember, mint Absolon, ki dicséretre olyan méltó volna; tetőtől fogva talpig ő benne semmi hiba nem vala.
26 Pea ʻi heʻene kosi hono louʻulu, (he naʻa ne kosi ia ʻi he kuonga niʻihi: he naʻe mamafa ia kiate ia, pea ko ia naʻa ne kosi ai ia: ) naʻa ne fakamamafa ʻae louʻulu ʻo hono ʻulu ko e sikeli ʻe uangeau ʻo fakatatau mo e fakamamafa ʻae tuʻi.
És mikor a fejét megnyiratja (mert minden esztendőben megnyiratja vala, mivel igen nehéz volna, azért nyiratja le), az ő fejének haja nyom vala kétszáz siklust a királyi mérték szerint.
27 Pea naʻe fanauʻi kia ʻApisalomi ʻae foha ʻe toko tolu, mo e ʻofefine ʻe tokotaha, ʻaia naʻe hingoa ko Tamaa: ko e fefine ia naʻe mata hoihoifua.
Lőn pedig Absolonnak három fia és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetű asszony vala.
28 Ko ia naʻe nofo ai ʻa ʻApisalomi ʻi Selūsalema ʻi he taʻu kātoa ʻe ua, ka naʻe ʻikai ke ne sio ki he fofonga ʻoe tuʻi.
Két esztendőt töltött immár Absolon Jeruzsálemben, de a királynak színét még nem látta.
29 Pea naʻe fekau ai ʻe ʻApisalomi kia Soape ke ne haʻu ʻo ʻalu ki he tuʻi; ka naʻe ʻikai fie haʻu ia kiate ia: pea ʻi heʻene fekau ʻo liunga ua, naʻe ʻikai te ne haʻu.
Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, ki nem akara hozzá menni; és elkülde másodszor is, de ő még sem akart elmenni.
30 Ko ia naʻa ne pehē ai ki heʻene kau tamaioʻeiki, “Vakai, ʻoku ofi mai ʻae ngoue ʻa Soape ki hoku potu ʻoʻoku, pea ʻoku ʻi ai ʻene paʻale; ʻalu ʻo tutu ia.” Pea naʻe tutu ʻae ngoue ʻe he kau tamaioʻeiki ʻa ʻApisalomi.
Monda azért az ő szolgáinak: Nézzétek, a Joáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az ő árpája: menjetek el, és gyújtsátok fel tűzzel; és meggyújták az Absolon szolgái a gazdaságot tűzzel.
31 Pea naʻe tuʻu hake ai ʻa Soape, ʻo ne haʻu ki he fale ʻo ʻApisalomi, ʻo ne pehē kiate ia, “Ko e hā kuo tutu ai ʻe hoʻo kau tamaioʻeiki ʻa ʻeku ngoue?
Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az ő házába, és monda néki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én gazdaságomat felgyújtották tűzzel?
32 Pea naʻe pehē ʻe ʻApisalomi kia Soape, “Vakai, naʻaku fekau atu kiate koe, ʻo pehē, Haʻu kiate au, koeʻuhi ke u fekau atu koe ki he tuʻi, ke pehē, ‘Ko e hā kuo u haʻu ai mei Kesuli? ʻE lelei pe ʻo ka ne u kei ʻi ai ni:’ kae tuku eni ke u mamata ki he fofonga ʻoe tuʻi; pea kapau ʻoku ʻiate au ha meʻa hala, tuku ke ne tāmateʻi au.”
Felele Absolon Joábnak: Azért mert hozzád küldöttem ily szóval, hogy ide jőjj, hogy a királyhoz küldjelek, hogy ezt mondjad néki: Mi szükség volt hazajőnöm Gessurból? Jobb volna most is nékem ott lennem. Most azért szeretném a király arczát látni; ha van bennem álnokság, ölessen meg engem.
33 Ko ia naʻe haʻu ai ʻa Soape ki he tuʻi, ʻo ne fakahā ki ai: pea hili ʻa ʻene ui kia ʻApisalomi naʻa ne haʻu ki he tuʻi, pea naʻa ne punou hifo ia mo hono mata ki he kelekele ʻi he ʻao ʻoe tuʻi: pea naʻe ʻuma ʻe he tuʻi kia ʻApisalomi.
Elméne azért Joáb a királyhoz, és megmondá néki. És akkor hivatá a király Absolont, és elméne a királyhoz, és fejet hajtván a király előtt, arczczal a földre borula. És megcsókolá a király Absolont.
