2 Samuela 14
1 Pea ko eni, naʻe mamata ʻe Soape, ko e tama ʻo Selaia, kuo ngaue ʻae loto ʻoe tuʻi kia ʻApisalomi.
Megtudta Jóáb, Czerúja fia, hogy a király szíve Ábsálóm felé fordul.
2 Pea naʻe ʻalu ʻae fekau ʻa Soape ki Tikoa, ʻo ne ʻomi mei ai ʻae fefine poto, pea ne ne pehē kiate ia, “ʻOku ou kole kiate koe, ke ke fai ʻe koe ʻo hangē ko ha fefine tangi, pea ke ʻai eni ʻae kofu fakatauangaʻa, pea ʻoua naʻa ke tākai ʻaki koe ha lolo, ka ke hangē ko ha fefine kuo mamahi fuoloa koeʻuhi ko e pekia:
Küldött tehát Jóáb Tekóába, és hozatott onnan egy okos asszonyt; és szólt hozzá: Tettesd csak magadat gyászolónak, ölts csak magadra gyászruhákat s ne kend magad olajjal, hogy olyan légy mint egy asszony, ki már sok idő óta halott fölött gyászol.
3 pea ke haʻu ki he tuʻi, pea ke lea pehē ni kiate ia.” Pea ko ia, naʻe ʻai ʻe Soape ʻae ngaahi lea ki hono ngutu.
És menj be a királyhoz és beszélj hozzá ezen meg ezen szóval – és szájába tette Jóáb a szavakat.
4 Pea ʻi heʻene hoko ʻo lea ʻae fefine mei Tikoa ki he tuʻi, naʻa ne tō hifo ki hono mata ki he kelekele, ʻo ne fai fakaʻapaʻapa, mo ne pehē ʻe ia, “ʻE tuʻi, ke ke tokoni mai.”
És szólt a Tekóabeli asszony a királyhoz – levetette magát arcával a földre és leborult – szólt: Segíts, oh király!
5 Pea naʻe pehē kiate ia ʻe he tuʻi, “Ko e hā hoʻo mamahi?” Pea naʻa ne pehēange, “Ko e fefine paea moʻoni au, he kuo pekia ʻa hoku husepāniti.
És mondta neki a király: Mi lelt? Mondta: Bizony, özvegyasszony vagyok, meghalt a férjem.
6 Pea naʻe maʻu ʻe hoʻo kaunanga ʻae tama ʻe toko ua, pea naʻa na fekeʻikeʻi ʻi he ngoue, pea naʻe ʻikai ʻi ai ha tokotaha ke fakamavae ʻakinaua, pea naʻe taaʻi ʻae tokotaha ʻa hono tokoua, ʻo ne tāmateʻi ia.
Szolgálódnak pedig két fia volt, ők ketten civódták a mezőn és nem volt senki, ki őket elválasztotta volna egymástól, és leütötte az egyik a másikat és megölte őt.
7 Pea vakai, kuo hiki ʻita mai ʻae kāinga kotoa pē ki hoʻo kaunanga, pea kuo nau pehē, Tuku mai ia ʻaia naʻe teʻia ʻa hono tokoua, koeʻuhi ke mau tāmateʻi ia, koeʻuhi ko e moʻui ʻa hono tokoua ʻaia naʻa ne tāmateʻi; pea neongo ko e tama hoko ia, te mau tāmateʻi ia: pea ka pehē, tā ʻe tāmateʻi ʻae malalaʻi afi ʻoku kei toe kiate au, pea ʻe ʻikai tuku ki hoku husepāniti ha hingoa pe ha toenga [hako ]ʻi he funga ʻo māmani.”
És íme, rátámadt az egész család szolgálódra és azt mondták: add ki azt, aki leütötte testvérét, hogy megöljük őt testvére életéért, akit agyonütött, hadd irtsuk ki az örököst is – hogy kioltsák parázsomat, mely megmaradt, hogy ne hagyjanak férjemnek nevet és maradékot a föld színén.
8 Pea naʻe pehē ʻe he tuʻi ki he fefine, “ʻAlu koe ki ho fale, pea te u tokanga ʻo fai ha fekau ki hoʻo meʻa.”
Ekkor szólt a király az asszonyhoz: Menj haza és majd parancsot adok felőled.
9 Pea naʻe pehēange ʻe he fefine Tikoa ki he tuʻi, “ʻE Tuʻi, ko hoku ʻeiki, ka kuo halaia, pea tuku ia kiate au, pea ki he fale ʻo ʻeku tamai: pea ke taʻehalaia ai ʻae tuʻi, pea mo hono nofoʻanga fakatuʻi.”
Erre szólt a Tekóabeli asszony a királyhoz: Rajtam legyen, uram király, a bűn és atyám házán; a király meg trónja pedig ártatlan.
10 Pea naʻe pehē ʻe he tuʻi, “Kapau ʻe lea ha tokotaha kiate koe, ʻomi ia kiate au, pea ʻe ʻikai te ne toe ala kiate koe.”
És mondta a király: Aki így beszél hozzád, hozd énelém, és többé nem fog hozzád nyúlni.
11 Pea naʻe toki pehēange ʻe ia, “ʻOku ou kole kiate koe, ke manatuʻi ʻe he tuʻi kia Sihova ko ho ʻOtua, ke ʻoua naʻa ke tuku ʻae kau totongi toto ke toe fai ha maumau, telia naʻa nau tāmateʻi ʻa ʻeku tama.” Pea naʻa ne pehē ʻe ia, “ʻO hangē ʻoku moʻui ʻa Sihova, “ʻE ʻikai ha tuʻoni louʻulu ʻo ho tama ʻe tō ki he kelekele.”
Mondta: Gondoljon csak a király az Örökkévalóra, Istenedre, hogy sokat ne pusztítson a vérbosszuló és ki ne irtsák a fiamat. És mondta: Él az Örökkévaló, nem hull fiadnak egy hajszála sem a földre.
12 Pea naʻe toki pehē ai ʻe he fefine, “ʻOku ou kole kiate koe, tuku ki hoʻo kaunanga ke ne fai ha lea ki hoku ʻeiki ko e tuʻi.” Pea naʻa ne pehē ʻe ia, “Ke ke lea pe.”
Erre mondta az asszony: Hadd szóljon szolgálód uramhoz a királyhoz egy szót. És mondta: Szólj!
13 Pea naʻe pehē ʻe he fefine, “Pea ko e hā ai kuo ke fakakaukau ki ha meʻa pehē ki he kakai ʻae ʻOtua? ʻOku lea ʻaki eni ʻe he tuʻi ʻo hangē ko ha taha ʻoku halaia, ko e meʻa ʻi he ʻikai toe ʻomi ki ʻapi ʻaia kuo ne fakahēʻi.
Ekkor mondta az asszony: És miért gondoltál ilyent Isten népéről – minthogy ezt a szót mondta ki a király, szinte bűnös – azzal, hogy a király nem hívja vissza az eltaszítottját?
14 He kuo pau pe ke tau mate, pea tau hangē ko e vai kuo lilingi ki he kelekele, ʻaia ʻoku ʻikai faʻa tānaki hake; pea ʻoku ʻikai filifilimānako ʻae ʻOtua ki ha tokotaha: ka neongo ia ʻoku ne fakakaukauʻi ʻae meʻa ke ʻoua naʻa kapusi meiate ia ʻaia kuo fakahēʻi.
Mert meg kell halnunk s úgy vagyunk mint a földre omlott víz, melyet össze nem gyűjtenek; Isten sem vesz el lelket, hanem gondolatokat gondol arra, hogy el ne taszítsa magától az eltaszítottat.
15 Pea ko eni foki, kuo u haʻu au ke lea ʻi he meʻa ni ki he tuʻi ko hoku ʻeiki, koeʻuhi kuo fakamanavahēʻi au ʻe he kakai: pea naʻe pehē ʻe hoʻo kaunanga, Ko eni te u lea ki he tuʻi; heiʻilo ʻe fai ʻe he tuʻi ki he kole ʻa ʻene kaunanga.
Most pedig, hogy jöttem elmondani a királynak, az én uramnak e szót – mert megfélemlített engem a nép; mondta tehát a szolgálód: hadd beszéljek csak a királyhoz, talán megteszi a király szolgálója szavát,
16 Koeʻuhi ʻe fanongo ʻe he tuʻi, ke ne fakamoʻui ai ʻa ʻene kaunanga mei he nima ʻoe tangata ʻoku fie fakaʻauha fakataha au mo hoku tama mei he tofiʻa ʻoe ʻOtua.
midőn rámhallgat a király, hogy megmenti szolgálóját azon ember kezéből, ki el akar pusztítani engem meg fiamat egyaránt Isten örökségéből.
17 Pea naʻe toki pehē ʻe hoʻo kaunanga, Ko e lea ʻa hoku ʻeiki ko e tuʻi ʻe hoko ni ko e fakafiemālie: he ko hoku ʻeiki ko e tuʻi, ʻoku hangē ia ko ha ʻāngelo ʻae ʻOtua ʻi heʻene ʻiloʻi ʻae lelei mo e kovi: ko ia ʻe ʻiate koe ʻa Sihova ko ho ʻOtua.”
Mondta tehát a szolgálód: legyen csak uramnak a királynak szava megnyugtatásomra, mert mint Isten angyala, olyan az én uram, a király, hogy hallja a jót és a rosszat. Az Örökkévaló, a te Istened pedig legyen veled.
18 Pea naʻe toki pehēange ʻe he tuʻi ki he fefine, “ʻOku ou kole kiate koe, ke ʻoua naʻa ke fufū meiate au ʻae meʻa ʻaia te u fehuʻi ai ni kiate koe.” Pea naʻe pehē ʻe he fefine, “Ke lea pe eni ʻa hoku ʻeiki ko e tuʻi.”
Felelt a király és szólt az asszonyhoz: Ne titkolj el, kérlek, előttem semmit, amit tőled kérdezek. Mondta az asszony: Beszéljen csak uram, a király.
19 Pea naʻe pehē ʻe he tuʻi, “ʻIkai ʻoku kau mo koe ʻae nima ʻo Soape ʻi he meʻa ni kotoa pē?” Pea naʻe lea ʻo pehēange ʻe he fefine, “ʻO hangē ʻoku moʻui ho laumālie, ʻe ʻeiki ko e tuʻi: he ko hoʻo tamaioʻeiki ko Soape, ko ia ne ne fekauʻi au, mo ne ʻai ʻae ngaahi lea ni kotoa pē ki he ngutu ʻo hoʻo kaunanga:
És mondta a király: Vajon Jóáb keze van-e veled mindebben? Felelt az asszony és mondta: Él a lelked, uram király, nem lehet kitérni se jobbra, se balra mind attól, amit beszélt uram, a király; bizony szolgád Jóáb, ő parancsolta nekem és ő tette szolgálód szájába mind e szavakat.
20 Kuo fai ʻae meʻa ni ʻe hoʻo tamaioʻeiki ko Soape koeʻuhi ke tupu ai ʻae lea pehē ni: pea ʻoku poto ʻa hoku ʻeiki, ʻo tatau mo e poto ʻo ha ʻāngelo ʻae ʻOtua, ke ʻilo ʻaia kotoa pē ʻoku ʻi māmani.”
Azért hogy fordulatot adjon a dolognak, tette szolgád Jóáb ezt a dolgot- uram pedig bölcs, Isten angyalának bölcsessége szerint, hogy tud mindent, ami van a földön.
21 Pea naʻe pehē ʻe he tuʻi kia Soape, “Vakai mai, kuo u fai ʻae meʻa ni: ko ia ke ke ʻalu ʻo toe ʻomi ʻae tangata talavou ko ʻApisalomi.”
És szólt a király Jóábhoz: Íme kérlek, megtetted a dolgot; menj hát, hozd vissza a fiút, Ábsálómot.
22 Pea naʻe tō hifo ʻa Soape ki hono mata ki he kelekele, pea naʻa ne punou, ʻo ne fakafetaʻi ki he tuʻi: pea naʻe pehē ʻe Soape, “Kuo ʻilo ʻe hoʻo tamaioʻeiki he ʻaho ni kuo u maʻu ʻae ʻofa ʻi ho ʻao, ʻa koe ko hoku ʻeiki, ʻe tuʻi, ko e meʻa ʻi he fai ʻe he tuʻi ki he kole ʻa hoʻo tamaioʻeiki.”
Erre arcával a földre vetette magát Jóáb, leborult és megáldotta a királyt; mondta Jóáb: ma megtudta a te szolgád, hogy kegyet találtam szemeidben, uram királyom, mivel megtette a király szolgád szavát.
23 Ko ia naʻe tuʻu hake ai ʻa Soape ʻo ne ʻalu ki Kesuli, pea ne ʻomi ʻa ʻApisalomi ki Selūsalema.
És fölkelt Jóáb, Gesúrba ment és elhozta Ábsálómot Jeruzsálembe.
24 Pea naʻe pehē ʻe he tuʻi, “Tuku ke ne ʻalu ki hono fale ʻoʻona, pea ʻoua siʻi naʻa ne sio mai ki hoku fofonga.” Ko ia naʻe tafoki ai ʻa ʻApisalomi ki hono fale ʻoʻona, pea naʻe ʻikai sio ia ki he fofonga ʻoe tuʻi.
És mondta a király: Vonuljon vissza a házába, de arcomat ne lássa! Visszavonult tehát Ábsálóm a házába, de a király arcát nem látta.
25 Ka naʻe ʻikai ha tokotaha ʻi ʻIsileli kotoa pē naʻe ongoongolelei ʻene toulekeleka ke hangē ko ʻApisalomi: mei hono ʻaofi vaʻe ʻo aʻu ki he tumuʻaki ʻo hono ʻulu naʻe ʻikai siʻi ha mele ʻiate ia.
Mint Ábsálóm pedig oly szép ember nem volt egész Izraelben, oly dicsérni való; lába talpától feje tetejéig nem volt rajta hiba.
26 Pea ʻi heʻene kosi hono louʻulu, (he naʻa ne kosi ia ʻi he kuonga niʻihi: he naʻe mamafa ia kiate ia, pea ko ia naʻa ne kosi ai ia: ) naʻa ne fakamamafa ʻae louʻulu ʻo hono ʻulu ko e sikeli ʻe uangeau ʻo fakatatau mo e fakamamafa ʻae tuʻi.
S mikor lenyíratta haját – történt ugyanis, hogy idő múlva lenyíratta, amely idő múlva nyiratkozni szokott, mert nehéz volt rajta – akkor megmérte feje haját: kétszáz sékel volt, a királyi súly szerint.
27 Pea naʻe fanauʻi kia ʻApisalomi ʻae foha ʻe toko tolu, mo e ʻofefine ʻe tokotaha, ʻaia naʻe hingoa ko Tamaa: ko e fefine ia naʻe mata hoihoifua.
És született Ábsálómnak három fia és egy leánya, neve Támár; ez szép ábrázatú asszony volt.
28 Ko ia naʻe nofo ai ʻa ʻApisalomi ʻi Selūsalema ʻi he taʻu kātoa ʻe ua, ka naʻe ʻikai ke ne sio ki he fofonga ʻoe tuʻi.
És lakott Ábsálóm két éven át Jeruzsálemben, de a király arcát nem látta.
29 Pea naʻe fekau ai ʻe ʻApisalomi kia Soape ke ne haʻu ʻo ʻalu ki he tuʻi; ka naʻe ʻikai fie haʻu ia kiate ia: pea ʻi heʻene fekau ʻo liunga ua, naʻe ʻikai te ne haʻu.
S küldött Ábsálóm Jóábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, de nem akart hozzá menni, még másodszor is küldött, de nem akart menni.
30 Ko ia naʻa ne pehē ai ki heʻene kau tamaioʻeiki, “Vakai, ʻoku ofi mai ʻae ngoue ʻa Soape ki hoku potu ʻoʻoku, pea ʻoku ʻi ai ʻene paʻale; ʻalu ʻo tutu ia.” Pea naʻe tutu ʻae ngoue ʻe he kau tamaioʻeiki ʻa ʻApisalomi.
Ekkor szólt szolgáihoz: Nézzétek, Jóáb telke az enyém mellett van, ott van neki árpája, menjetek és gyújtsátok föl tűzzel. És felgyújtották Ábsálóm szolgái a telket tűzzel.
31 Pea naʻe tuʻu hake ai ʻa Soape, ʻo ne haʻu ki he fale ʻo ʻApisalomi, ʻo ne pehē kiate ia, “Ko e hā kuo tutu ai ʻe hoʻo kau tamaioʻeiki ʻa ʻeku ngoue?
Erre fölkelt Jóáb és bement Ábsálómhoz a házba; szólt hozzá: Miért gyújtották föl szolgáid tűzzel a telkemet?
32 Pea naʻe pehē ʻe ʻApisalomi kia Soape, “Vakai, naʻaku fekau atu kiate koe, ʻo pehē, Haʻu kiate au, koeʻuhi ke u fekau atu koe ki he tuʻi, ke pehē, ‘Ko e hā kuo u haʻu ai mei Kesuli? ʻE lelei pe ʻo ka ne u kei ʻi ai ni:’ kae tuku eni ke u mamata ki he fofonga ʻoe tuʻi; pea kapau ʻoku ʻiate au ha meʻa hala, tuku ke ne tāmateʻi au.”
Szólt Ábsálóm Jóábhoz: Íme, küldtem hozzád, mondván: jöjj ide, hadd küldjelek a királyhoz, mondván: minek jöttem meg Gesúrból, jobb volna nekem, hogy még ott volnék; most tehát, hadd lássam a király arcát, ha pedig bűn van rajtam, akkor öljön meg.
33 Ko ia naʻe haʻu ai ʻa Soape ki he tuʻi, ʻo ne fakahā ki ai: pea hili ʻa ʻene ui kia ʻApisalomi naʻa ne haʻu ki he tuʻi, pea naʻa ne punou hifo ia mo hono mata ki he kelekele ʻi he ʻao ʻoe tuʻi: pea naʻe ʻuma ʻe he tuʻi kia ʻApisalomi.
Erre bement Jóáb a királyhoz és tudtára adta; hivatta Ábsálómot, aki bement a királyhoz és földig leborult arcával a király előtt, és megcsókolta a király Ábsálómot.
