Psaltaren 130

1 En vallfartssång. Ur djupen ropar jag till dig, HERRE.

Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!

2 Herre, hör min röst, låt dina öron akta på mina böners ljud.

Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!

3 Om du, HERRE, vill tillräkna missgärningar, Herre, vem kan då bestå?

Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?

4 Dock, hos dig är ju förlåtelse, på det att man må frukta dig.

Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.

5 Jag väntar efter HERREN, min själ väntar, och jag hoppas på hans ord.

Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.

6 Min själ väntar efter Herren mer än väktarna efter morgonen, ja, mer än väktarna efter morgonen.

Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.

7 Hoppas på HERREN, Israel; ty hos HERREN är nåd, och mycken förlossning är hos honom.

Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;

8 Och han skall förlossa Israel från alla dess missgärningar.

és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!