Psaltaren 129

1 En vallfartssång. Mycken nöd hava de vållat mig allt ifrån min ungdom -- så säge Israel --

Zarándoklás éneke. Sokat szorongattak engem ifjúkorom óta – mondja csak Izraél –

2 mycken nöd hava de vållat mig allt ifrån min ungdom, dock blevo de mig ej övermäktiga.

sokat szorongattak engem ifjúkorom óta, még sem bírtak velem!

3 På min rygg hava plöjare plöjt och dragit upp långa fåror.

Hátamon szántottak a szántók, hosszúra húzták barázdájukat.

4 Men HERREN är rättfärdig och har huggit av de ogudaktigas band.

Az Örökkévaló igazságos: szétvágta a gonoszok kötelét.

5 De skola komma på skam och vika tillbaka, så många som hata Sion.

Szégyent valljanak és hátráljanak meg mind a Czión gyűlölői;

6 De skola bliva lika gräs på taken, som vissnar, förrän det har vuxit upp;

legyenek mint a háztetők fűve, mely mielőtt kitépik, elszáradt;

7 ingen skördeman fyller därmed sin hand, ingen kärvbindare sin famn,

melylyel nem töltötte meg markát az arató, sem ölét a kévekötő,

8 och de som gå där fram kunna icke säga: "HERRENS välsignelse vare över eder! Vi välsigna eder i HERRENS namn."

s nem mondták az arra menők: az Örökkévaló áldása reátok! Áldunk titeket az Örökkévaló nevében!