Psaltaren 120

1 En vallfartssång. Jag ropar till HERREN i min nöd, och han svarar mig.

Grádicsok éneke. Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték, és meghallgata engem.

2 HERRE, rädda min själ från lögnaktiga läppar, från en falsk tunga.

Mentsd meg, Uram, lelkemet a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!

3 Varmed bliver du lönad, både nu och allt framgent, du falska tunga?

Mit adjanak néked, vagy mit nyujtsanak néked, te csalárd nyelv?!

4 Jo, med en våldsverkares skarpa pilar och med glödande ginstkol.

Vitéznek hegyes nyilait fenyőfa parázsával.

5 Ve mig, att jag måste dväljas i Meseks land och bo ibland Kedars hyddor!

Jaj nékem, hogy Mésekben bujdosom és a Kédár sátrai közt lakom!

6 Länge nog har min själ måst bo ibland dem som hata friden.

Sok ideje lakozik az én lelkem a békességnek gyűlölőivel!

7 Jag själv håller frid, men säger jag blott ett ord, äro de redo till strid.

Magam vagyok a békesség, de mihelyt megszólalok, ők viadalra készek.