Psaltaren 120

1 En vallfartssång. Jag ropar till HERREN i min nöd, och han svarar mig.

Zarándoklás éneke. Szorultságomban az Örökkévalóhoz kiáltottam föl és ő meghallgatott engem.

2 HERRE, rädda min själ från lögnaktiga läppar, från en falsk tunga.

Örökkévaló, mentsd meg lelkemet hazug ajaktól, csalárdság nyelvétől!

3 Varmed bliver du lönad, både nu och allt framgent, du falska tunga?

Mit ad neked és mit gyarapit neked a csalárdság nyelve?

4 Jo, med en våldsverkares skarpa pilar och med glödande ginstkol.

Vitéznek élesített nyilai, meg rekettyének parazsa!

5 Ve mig, att jag måste dväljas i Meseks land och bo ibland Kedars hyddor!

Jaj nekem, hogy Mésekhnél tartózkodtam, lakoztam Kédár sátrai mellett!

6 Länge nog har min själ måst bo ibland dem som hata friden.

Sokat lakozott a lelkem a béke gyülölői mellett.

7 Jag själv håller frid, men säger jag blott ett ord, äro de redo till strid.

Én merő béke vagyok; de midőn beszélek, ők harczra készek.