Job 17
1 Min livskraft är förstörd, mina dagar slockna ut, bland gravar får jag min lott.
Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
2 Ja, i sanning är jag omgiven av gäckeri, och avoghet får mitt öga ständigt skåda hos dessa!
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
3 Så ställ nu säkerhet och borgen för mig hos dig själv; vilken annan vill giva mig sitt handslag?
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
4 Dessas hjärtan har du ju tillslutit för förstånd, därför skall du icke låta dem triumfera.
Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
5 Den som förråder sina vänner till plundring, på hans barn skola ögonen försmäkta.
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
6 Jag är satt till ett ordspråk bland folken; en man som man spottar i ansiktet är jag.
Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
7 Därför är mitt öga skumt av grämelse, och mina lemmar äro såsom en skugga allasammans.
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
8 De redliga häpna över sådant, och den oskyldige uppröres av harm mot den gudlöse.
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
9 Men den rättfärdige håller fast vid sin väg, och den som har rena händer bemannar sig dess mer.
Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
10 Ja, gärna mån I alla ansätta mig på nytt, jag lär ändå bland eder ej finna någon vis.
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
11 Mina dagar äro förlidna, sönderslitna äro mina planer, vad som var mitt hjärtas begär.
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
12 Men natten vill man göra till dag, ljuset skulle vara nära, nu då mörker bryter in.
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
13 Nej, huru jag än bidar, bliver dödsriket min boning, i mörkret skall jag bädda mitt läger; (Sheol h7585)
Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. (Sheol h7585)
14 till graven måste jag säga: »Du är min fader», till förruttnelsens maskar: »Min moder», »Min syster».
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
15 Vad bliver då av mitt hopp, ja, mitt hopp, vem får skåda det?
Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
