< 2 Krönikeboken 29 >

1 Hiskia var tjugufem år gammal, när han blev konung, och han regerade tjugunio år i Jerusalem. Hans moder hette Abia, Sakarjas dotter.
Jechizkijáhú király lett huszonötéves korában és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben; anyja neve pedig Abija, Zekharjáhú leánya.
2 Han gjorde vad rätt var i HERRENS ögon, alldeles såsom hans fader David hade gjort.
És tette azt, ami helyes az Örökkévaló szemeiben, egészen aszerint, amint tette őse Dávid.
3 I sitt första regeringsår, i första månaden, öppnade han dörrarna till HERRENS hus och satte dem i stånd
Ő, uralkodásának első évében, az első hónapban, megnyitotta az Örökkévaló házának kapuit s kijavította azokat.
4 Och han lät hämta prästerna och leviterna och församlade dem på den öppna platsen mot öster.
És hozatta a papokat s levitákat s összegyűjtötte őket a kelet felé fekvő térén.
5 Och han sade till dem: »Hören mig, I leviter. Helgen nu eder själva, och helgen HERRENS, edra fäders Guds, hus, och skaffen orenheten ut ur helgedomen.
És mondta nekik: Hallgassatok meg engem, leviták, most szenteljétek meg magatokat és szenteljétek meg az Örökkévalónak, őseitek Istenének házát s távolítsátok el az undokságot a szentségből.
6 Ty våra fäder voro otrogna och gjorde vad ont var i HERRENS, vår Guds, ögon och övergåvo honom; de vände sitt ansikte bort ifrån HERRENS boning och vände honom ryggen.
Mert hűtlenkedtek az őseink s cselekedték azt, ami rossz az Örökkévaló, a mi Istenünk szemeiben s elhagyták őt, s elfordították arcukat az Örökkévaló hajlékától s hátat mutattak.
7 De stängde ock igen dörrarna till förhuset, släckte ut lamporna, tände ingen rökelse och offrade inga brännoffer i helgedomen åt Israels Gud.
Be is zárták a csarnok ajtait s eloltották a mécseseket s a füstölő szert nem füstölögtették s égőáldozatot nem mutattak be a szentélyben Izrael Istenének.
8 Därför har HERRENS förtörnelse kommit över Juda och Jerusalem, och han har gjort dem till en varnagel, till ett föremål för häpnad och begabberi, såsom I sen med egna ögon.
Lett tehát az Örökkévaló haragja Jehúda és Jeruzsálem ellen s tette őket iszonyodássá, iszonyattá s pisszegéssé, amint látjátok szemeitekkel.
9 Ja, därför hava ock våra fäder fallit för svärd, och våra söner och döttrar och hustrur hava fördenskull kommit i fångenskap.
És íme, elestek a mi őseink kard által, fiaink s leányaink s nejeink pedig fogságban vannak emiatt.
10 Men nu har jag i sinnet att sluta ett förbund med HERREN, Israels Gud, för att hans vredes glöd må vända sig ifrån oss.
Most az van szívemben, hogy szövetséget kössek az Örökkévalóval, Izrael Istenével, hogy hárítsa el mirólunk az ő fellobbant haragját.
11 Så varen nu icke försumliga, mina barn, ty eder har HERREN utvalt till att stå inför hans ansikte och göra tjänst inför honom, till att vara hans tjänare och antända rökelse åt honom.»
Fiaim, ne lankadjatok, mert titeket választott ki az Örökkévaló, hogy álljatok előtte, neki szolgálatot végezni ahogy legyetek neki szolgálattevői s füstölögtetői.
12 Då stodo leviterna upp: Mahat, Amasais son, och Joel, Asarjas son, av kehatiternas barn; av Meraris barn Kis, Abdis son, och Asarja, Jehallelels son; av gersoniterna Joa, Simmas son, och Eden, Joas son;
Ekkor felkeltek a leviták: Máchat, Amászaj fia, Jóél, Azarjáhú fia, a Keháti fiai közül, Merári fiai közül pedig: Kis, Abdí fia s Azarjáhú, Jehallelél fia; s a Gérsunni közül: Jóách, Zimma fia, s Éden, Jóách fia;
13 av Elisafans barn Simri och Jeguel; av Asafs barn Sakarja och Mattanja;
s Elicáfán fiai közül: Símri és Jeíél; s Ászáf fiai közül Zekharjáhú s Mattanjáhú;
14 av Hemans barn Jehuel och Simei; av Jedutuns barn Semaja och Ussiel.
s Hémán fiai közül Jechíél meg Simei; a Jedútún fiai közül: Semája és Uzziél.
15 Dessa församlade nu sina bröder och helgade sig och gingo, såsom konungen hade bjudit i kraft av HERRENS ord, sedan in för att rena HERRENS hus.
És összegyűjtötték a testvéreiket s megszentelték magukat s bementek a királynak az Örökkévaló igéi szerint adott parancsa szerint, hogy megtisztítsák az Örökkévaló házát.
16 Men prästerna gingo in i det inre av HERRENS hus för att rena det, och all orenhet som de funno i HERRENS tempel buro de ut på förgården till HERRENS hus; där togo leviterna emot den och buro ut den i Kidrons dal.
És bementek a papok az Örökkévaló házának bensejébe a tisztítás végett, s kivitték mindazt a tisztátlanságot, amelyet találtak az Örökkévaló templomában, az Örökkévaló házának udvarába; s átvették a leviták, hogy kivigyék a Kidrón patakjába künn.
17 De begynte att helga templet på första dagen i första månaden, och på åttonde dagen i månaden hade de hunnit till HERRENS förhus och helgade sedan HERRENS hus under åtta dagar; och på sextonde dagen i första månaden hade de fullgjort sitt arbete.
És megkezdték a szentelést az első hónap elsején, s a hó nyolcadikán bementek az Örökkévaló csarnokába s megszentelték az Örökkévaló házát nyolc nap múlva: így bevégezték az első hónap tizenhatodik napján.
18 Då gingo de in till konung Hiskia och sade: »Vi hava renat hela HERRENS hus och brännoffersaltaret med alla dess tillbehör och skådebrödsbordet med alla dess tillbehör.
Ekkor bementek belülre Chizkijáhú királyhoz s mondták: Megtisztítottuk az Örökkévaló egész házát s az égőáldozat oltárát s mind az edényeit s a kenyérrend asztalát s mind az edényeit;
19 Och alla de kärl som konung Ahas under sin regering i sin otrohet förkastade, dem hava vi återställt och helgat, och de stå nu framför HERRENS altare.»
s mind az edényeket, amelyeket Ácház király uralkodása alatt hűtlenségében elvetett, helyükre tettük s megszenteltük, s íme ott vannak az Örökkévaló oltára előtt.
20 Då lät konung Hiskia bittida om morgonen församla de överste i staden och gick upp i HERRENS hus.
És fölkelt Jechizkijáhú király korán reggel s összegyűjtötte a város nagyjait s fölment az Örökkévaló házába.
21 Och man förde fram sju tjurar, sju vädurar och sju lamm, så ock sju bockar till syndoffer för riket och för helgedomen och för Juda; och han befallde Arons söner, prästerna, att offra detta på HERRENS altare.
És bevittek hét tulkot, hét kost, meg hét juhot és hét kecskebakot vétekáldozatul a királyságért, a szentélyért és Jehúdáért; s meghagyta Áron fiainak a papoknak, hogy mutassák be az Örökkévaló oltárán.
22 Då slaktade de fäkreaturen, och prästerna togo upp blodet och stänkte det på altaret; därefter slaktade de vädurarna och stänkte blodet på altaret; sedan slaktade de lammen och stänkte blodet på altaret.
És levágták a szarvasmarhát, s a papok fölfogták a vért és ráhintették az oltárra; s levágták a kosokat s ráhintették a vért az oltárra; s levágták a juhokat s ráhintették a vért az oltárra.
23 Därefter förde de syndoffersbockarna fram inför konungen och församlingen, och de lade sina händer på dem.
És odavitték a vétekáldozatra való bakokat a király s a gyülekezet elé, s rátették azokra kezeiket.
24 Och prästerna slaktade dem och läto deras blod såsom syndoffer komma på altaret, till försoning för hela Israel; ty konungen hade befallt att offra dessa brännoffer och syndoffer för hela Israel.
És levágták azokat a papok s tisztításul rátették vérüket az oltárra, hogy engesztelést szerezzenek egész Izraelért; mert egész Izraelnek szánta a király az égőáldozatot s a vétekáldozat.
25 Och han lät leviterna ställa upp sig till tjänstgöring i HERRENS hus med cymbaler, psaltare och harpor, såsom David och Gad, konungens siare, och profeten Natan hade bjudit; ty budet härom var givet av HERREN genom hans profeter.
És felállította a levitákat az Örökkévaló házában cimbalmokkal, lantokkal és hárfákkal, Dávidnak s Gádnak, a király látójának s Nátán prófétának parancsolata szerint, mert az Örökkévaló rendelete szerint volt e parancs az ő prófétái által.
26 Och leviterna ställde upp sig med Davids instrumenter, och prästerna med trumpeterna.
És odaálltak a leviták Dávid hangszereivel s a papok a trombitákkal.
27 Och Hiskia befallde att man skulle offra brännoffret på altaret; och på samma gång som offret begynte, begynte ock HERRENS sång ljuda jämte trumpeterna, och detta under ledning av Davids, Israels konungs, instrumenter.
És meghagyta Chizkijáhú, hogy mutassák be az égőáldozatot az oltáron; s midőn megkezdődött az égőáldozat, megkezdődött az Örökkévaló éneke s a trombiták, még pedig Dávidnak, Izrael királyának hangszerei alapján.
28 Och hela församlingen föll ned, under det att sången sjöngs och trumpeterna skallade -- allt detta ända till dess brännoffret var fullbordat.
És az egész gyülekezet leborult, s az ének fölhangzott s a trombiták trombitáltak; mindez az égőáldozat befejeztéig.
29 Och när de hade offrat brännoffret, knäböjde konungen och alla som voro där tillstädes med honom, och tillbådo.
És mihelyt bevégezték az áldozást, letérdeltek a király s akik mellette voltak, és leborultak.
30 Och konung Hiskia och de överste befallde leviterna att lova HERREN med Davids och siaren Asafs ord; och de sjöngo hans lov med glädje och böjde sig ned och tillbådo.
És meghagyta Jechizkijáhú király meg a nagyok a levitáknak, hogy dicsérjék az Örökkévalót Dávidnak és Ászáfnak, a látónak szavaival, s dicsérték egész örömmel s meghajtották magukat s leborultak.
31 Och Hiskia tog till orda och sade: »I haven nu tagit handfyllning till HERRENS tjänst. Så träden nu hit och fören fram slaktoffer och lovoffer till HERRENS hus.» Då förde församlingen fram slaktoffer och lovoffer, och var och en som av sitt hjärta manades därtill offrade brännoffer.
És megszólalt Jechizkijáhú s mondta: Most megtöltöttétek kezeteket az Örökkévalónak, lépjetek ide s hozzatok vágóáldozatokat s hálaáldozatokat az Örökkévaló házába; s hozott a gyülekezet vágóáldozatokat s hálaáldozatokat meg égőáldozatokat minden arra hajló szívű.
32 Antalet av de brännoffersdjur som församlingen förde fram var sjuttio tjurar, ett hundra vädurar och två hundra lamm, alla dessa till brännoffer åt HERREN.
És volt az égőáldozat száma, melyet hozott a gyülekezet, szarvasmarha hetven, kos száz, juh kétszáz; égőáldozatul az Örökkévalónak mindez.
33 Och tackoffren utgjordes av sex hundra tjurar och tre tusen djur av småboskapen.
S a szentségek: szarvasmarha hatszáz, s aprójószág háromezer.
34 Men prästerna voro för få, så att de icke kunde draga av huden på alla brännoffersdjuren; därför understöddes de av sina bröder leviterna, till dess detta göromål var fullgjort, och till dess prästerna hade helgat sig. Ty i fråga om att helga sig hade leviterna visat sig mer rättsinniga än prästerna.
Csakhogy a papok kevesen voltak s nem tudták mind az égőáldozatoknak bőrét lehúzni; és támogatták őket testvéreik a leviták, mígnem bevégződött a munka s mígnem a papok megszentelték magukat, mert a leviták egyenesebb szívűek voltak a megszentelkedésre, mint a papok.
35 Också var antalet stort av brännoffer, vartill kommo fettstyckena från tackoffren, så ock de drickoffer som hörde till brännoffren. Så blev det ordnat med tjänstgöringen i HERRENS hus.
És égőáldozat is sok volt a békeáldozatok zsiradékaival s az égőáldozathoz való italáldozatokkal. Így megszilárdult az Örökkévaló házának szolgálata.
36 Och Hiskia och allt folket gladde sig över vad Gud hade berett åt folket; ty helt oväntat hade detta kommit till stånd.
És örült Jechizkijáhú s az egész nép afelett, amit az Isten a népnek szerzett, mert hirtelen történt a dolog.

< 2 Krönikeboken 29 >