Höga Visan 2
1 Jag är ett blomster i Saron, och en lilja i dalenom.
Én Sáronnak rózsája vagyok, és a völgyek lilioma.
2 Såsom en ros ibland törne, så är min kära ibland döttrarna.
Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.
3 Såsom ett äpleträ ibland skogsträ, så är min vän ibland sönerna; jag sitter under dens skugga, som jag begärar, och hans frukt är minom hals söt.
Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.
4 Han hafver mig in uti vinkällaren, och kärleken är hans baner öfver mig.
Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme.
5 Han vederqvicker mig med blomster, och uppfriskar mig med äple; ty jag är krank af älskog.
Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
6 Hans venstra hand ligger under mitt hufvud, och hans högra hand omfamnar mig.
Az ő bal keze az én fejem alatt van, és jobb kezével megölel engem.
7 Jag besvär eder, Jerusalems döttrar, vid rår, eller vid hinder i markene, att I icke uppväcken eller omaken mina käresto, tilldess henne sjelf lyster.
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a míg akarja.
8 Detta är mins väns röst; si, han kommer, och springer på bergen, och springer på högarna.
Az én szerelmesemnek szavát hallom, ímé, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
9 Min vän är lik enom råbock, eller ungom hjort; si, han står bak vår vägg, och ser genom fenstret, och gluggar genom gallret.
Hasonlatos az én szerelmesem az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül,
10 Min vän svarar, och säger till mig: Statt upp, min kära, min dägeliga, och kom hit.
Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.
11 Ty si, vintren är förgången, regnet är öfverståndet, och är sin väg;
Mert ímé a tél elmult, az eső elmult, elment.
12 Blomstren äro utgångna på markene; vårtiden är kommen, och turturdufvan låter sig höra i vårt land;
Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
13 Fikonaträt är knoppadt, vinträn blomstras, och gifva sina lukt; statt upp, min kära, och kom, min dägeliga, kom hit.
A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj hozzám!
14 Min dufva uti stenklyftor, uti bergsrefvor, låt mig se ditt ansigte, låt mig höra dina röst; ty din röst är söt, och ditt ansigte ljufligit.
Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
15 Tager oss räfvar, de små räfvar, som förderfva vingårdar; ty våra vingårdar blomstras.
Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják; mert a mi szőlőink virágban vannak.
16 Min vän är min, och jag är hans, den der beter ibland roser;
Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
17 Intilldess att dagen sval varder, och skuggorna afvika; vänd om, blif såsom en rå, min vän, eller såsom en ung hjort på skiljebergen.
Míglen meghűsül a nap és az árnyékok elmúlnak: térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.
