Psaltaren 88
1 En Psalmvisa Korah barnas, till att föresjunga, om de eländas svaghet; en undervisning Hemans, dens Esrahitens. Herre Gud, min Frälsare, jag ropar dag och natt inför dig.
Ének, zsoltár. Kórach fiaitól. A karmesternek, Máchalát szerint, éneklésre. Oktató dal az ezráchi Hémántól. Örökkévaló, segítségem Istene, nappal kiáltok, meg éjjel teelőtted;
2 Låt mina bön komma inför dig; böj din öron till mitt ropande.
jusson eléd imádságom, hajlítsd füledet fohászkodásomra.
Mert jóllakott lelkem bajokkal és életem az alvilághoz ért. (Sheol h7585)
4 Jag är aktad lik vid dem som i kulona fara; jag är såsom en man, den ingen hjelp hafver.
Azokhoz számíttattam, kik a gödörbe szállnak, olyan lettem mint erő nélkül levő férfi
5 Jag ligger ibland de döda öfvergifven, såsom de slagne, de i grafvene ligga; på hvilka du intet mer tänker, och de ifrå dine hand afskilde äro.
a holtak között, odavetve, miként megölöttek, sírban fekvők, kikről nem emlékezel többé, hisz ők elszakíttattak kezedtől.
6 Du hafver lagt mig i gropena neder, uti mörkret och i djupet.
Helyeztél engem a legal só gödörbe, sötétségbe, mélységbe.
7 Din grymhet trycker mig, och tränger mig med allom dinom böljom. (Sela)
Haragod reám eresztette súlyát, és mind a hullámaiddal sújtottál. Széla.
8 Mina vänner hafver du låtit komma långt ifrå mig; du hafver gjort mig dem till en styggelse; jag ligger fången, och kan icke utkomma.
Eltávolítottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél engem nekik, elzárva vagyok, nem juthatok ki.
9 Mitt ansigte är jämmerligit för vedermödos skull. Herre, jag åkallar dig dagliga; jag uträcker mina händer till dig.
Szemem elepedt a nyomortól, hívtalak téged, Örökkévaló, mindennap, kiterjesztettem hozzád kezeimet.
10 Månn du då göra under ibland de döda? Eller månn de döda uppstå och tacka dig? (Sela)
A holtaknak teszel-e csodát, avagy árnyak kelnek-e föl, magasztalnak-e téged? Széla.
11 Månn man uti grafvena förtälja dina godhet; och dina trohet uti förderfvet?
Elbeszélik-e a sírban szeretetedet, hűségedet az enyészetben?
12 Kunna då dina under uti mörkret kända varda; eller din rättfärdighet i de lande, der all ting förgätas?
Ismerik-e a sötétségben csodádat, és igazságodat a feledés országában?
13 Men jag ropar till dig, Herre, och min bön kommer bittida för dig.
Én pedig hozzád, oh Örökkévaló, fohászkodtam és reggel elédbe jut imádságom.
14 Hvi förkastar du, Herre, mina själ; och förskyler ditt ansigte för mig?
Miért, oh Örökkévaló, veted el lelkemet, rejted el arczodat előlem?
15 Jag är elände och vanmägtig, att jag så bortkastad är. Jag lider ditt förskräckande, så att jag fulltnär förtviflar.
Szegény vagyok én és sínylődő ifjuságtól fogva, viselem ijedelmeidet, oda vagyok.
16 Din grymhet går öfver mig, ditt förskräckande trycker mig.
Elvonulnak fölöttem föllobbanásaid, rettentéseid megsemmisítettek engem.
17 De omlägga mig dagliga såsom vatten, och omhvärfva mig tillsammans.
Körülvettek mint a víz egész nap, közrefogtak engem egyaránt.
18 Du gör, att mina vänner och näste, och mine kände draga sig långt ifrå mig, för sådana jämmers skull.
Eltávolítottál tőlem barátot és társat, ismerőseim – csupa sötétség.
