Psaltaren 69

1 En Psalm Davids, om roserna, till att föresjunga. Gud, hjelp mig, ty vatten går allt intill mina själ.

A karmesternek. Liliomok szerint. Dávidtól. Segíts engem Isten, mert lélekig hatoltak a vizek.

2 Jag sjunker ned i djup dy, der ingen botten uti är; jag är kommen i djup vatten, och floden vill fördränka mig.

Belesülyedtem a mélység iszapjába, s nincs megállhatás; bejutottam vizek mélyeibe és áradat sodort el engem.

3 Jag hafver ropat mig tröttan, min hals är hes, synen förgås mig; att jag så länge måste bida efter min Gud.

Elfáradtam kiáltásomban, kihevült a torkom, elepedtek szemeim, várván Istenemre.

4 De som mig utan skuld hata, äro flere än jag håren på hufvudet hafver; de som mig med oskäl förfölja och förderfva, äro mägtige; jag måste betala det jag intet röfvat hade.

Többen vannak fejem haj szálainál, kik ok nélkül gyülölöim, számosak a megsemmisítőim, kik hazugul ellenségeim; a mit el nem raboltam, azt kell megtérítenem.

5 Gud, du vetst min galenskap, och mina skulder äro dig intet förskylda.

Isten, te ismered oktalanságomat, és bűneim előtted nincsenek eltitkolva.

6 Låt dem icke på mig till skam komma, som dig förbida, Herre, Herre Zebaoth; låt dem icke till blygd komma, som dig söka, Israels Gud.

Ne szégyenűljenek meg általam a téged remélők, Uram, Örökkévaló, seregek ura; ne piruljanak el általam a téged keresők, Izraél Istene.

7 Ty för dina skuld lider jag försmädelse; mitt ansigte är fullt med blygd.

Mert éretted viseltem gyalázatot, boritotta szégyen arczomat;

8 Jag är minom brödrom främmande vorden, och okänd mins moders barnom.

elidegenítve lettem testvéreimnek, isméretlenné anyám fiainak.

9 Ty dins hus nitälskan uppfräter mig, och deras försmädelser, som dig häda, falla uppå mig.

Mert a házadért való buzgólkodás megemésztett engem, és gyalázóid gyalázásai én reám estek.

10 Och jag gret, och fastade bitterliga; och man begabbade mig dertill.

Bőjtben sírtam lelkemből, gyalázássá lett nekem;

11 Jag drog en säck uppå; men de gjorde der lek af.

öltözetemmé zsákot tettem: lettem nekik példabeszéddé.

12 De som i porten sitta, tassla om mig, och i dryckenskap qväder man om mig.

Szólnak rólam a kapuban ülők és a borivóknak danái.

13 Men jag beder, Herre, till dig, i behagelig tid; Gud, efter dina stora godhet, hör mig med dine trofasta hjelp.

De én – hozzád van az imádságom, Örökkévaló, a kegy idején; Isten, nagy szeretetedben hallgass meg engem üdvöd igazságával.

14 Upptag mig utu träcken, att jag icke nedersjunker; att jag må frälst varda ifrå mina hatare, och utu de djupa vatten;

Ments ki engem a sárból, s ne engedj elsülyednem; hadd menekülök meg gyűlölőimtől s vizek mélyeiből.

15 Att vattufloden icke fördränker mig, och djupet icke uppsluker mig, och gapet på gropene icke igentäppes öfver mig.

Ne sodorjon el a viz áradata s ne nyeljen el a mélység, s ne zárja rám száját a verem.

16 Hör mig, Herre, ty din godhet är tröstelig. Vänd dig till mig efter dina stora barmhertighet;

Hallgass meg, Örökkévaló, mert jó a szereteted, nagy irgalmad szerint fordulj hozzám.

17 Och bortgöm icke ditt ansigte för dinom tjenare; ty mig är ångest. Hör mig snarliga.

S ne rejtsd el arczodat szolgádtól; mert megszorultam, gyorsan hallgass meg.

18 Nalka dig till mina själ, och förlossa henne; förlossa mig för mina fiendars skull.

Közeledj lelkemhez, váltsd meg azt, ellenségeim okából válts ki engem.

19 Du vetst min försmädelse, skam och blygd; alle mine fiender äro för dig.

Te ismered gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; előtted vannak mind a szorongatóim.

20 Försmädelse bråkar mig hjertat sönder, och kränker mig; jag vänter, att någor ville varkunna sig, men der är ingen; och efter hugsvalare, men jag finner ingen.

Gyalázat törte meg szívemet és sínylődtem; reméltem megszánást, de nincs, vigasztalókat, de nem találtam.

21 Och de gåfvo mig galla äta, och ättiko dricka uti minom stora törst.

Étkemül adtak mérget és szomjamra itattak velem eczetet.

22 Deras bord varde för dem en snara, till vedergällning, och till ena fällo.

Legyen asztaluk előttük tőrré és a bátorságosaknak csapdává.

23 Deras ögon varde mörk, så att de intet se; och deras länder låt städse ostadiga vara.

Sötétűljenek el szemeik, hogy ne lássanak, és derekukat mindig tántorogtasd meg.

24 Utgjut dina ogunst uppå dem, och din grymma vrede gripe dem.

Öntsd ki rájuk haragvásodat, és föllobbant haragod érje utól őket.

25 Deras boning varde öde, och ingen vare som uti deras hyddom bor.

Legyen tanyájuk elpusztult, sátraikban ne legyen lakó.

26 Ty de förfölja den du slagit hafver, och berömma att du slår dina illa.

Mert a kiket te megvertél, üldözték, és megöltjeid fájdalmáról beszélnek.

27 Låt dem falla uti den ena synden efter den andra, att de icke komma till dina rättfärdighet.

Tégy bűnt a bűnükre s ne jussanak be igazságodba.

28 Utskrapa dem utu de lefvandes bok; att de med de rättfärdiga icke uppskrefne varda.

Törültessenek ki az élők könyvéből és igazakkal együtt be ne irassanak.

29 Men jag är elände, och hafver ondt; Gud, din hjelp beskydde mig.

Én pedig szegény és szenvedő vagyok; segítséged, oh Isten, ótalmazzon engem.

30 Jag vill lofva Guds Namn med en viso, och vill högeliga ära honom med tacksägelse.

Hadd dicsérem Isten nevét énekkel és nagynak mondom őt hálaszóval,

31 Det skall bättre täckas Herranom, än en stut, den horn och klöfvar hafver.

az jobban tetszik az Örökkévalónak ökörnél, szarvas-patás tuloknál.

32 De elände se det, och glädja sig; och de som Gud söka, dem skall hjertat lefva.

Látták az alázatosak, örülnek; Istent keresők ti, éledjen föl szívetek!

33 Ty Herren hörer de fattiga, och föraktar icke sina fångna.

Mert hallgat a szűkölködőkre az Örökkévaló, s az ő foglyait nem vetette meg.

34 Honom lofve himmelen, jorden och hafvet, och allt det deruti röres.

Dicsérjék őt ég és föld, tengerek s mind a mi mozog bennök:

35 Ty Gud skall hjelpa Zion, och bygga Juda städer; att man der bo skall, och besitta dem.

mert Isten megsegíti Cziónt s fölépíti Jehúda városait, hogy lakjanak ott. és birtokba vegyél;

36 Och hans tjenares säd skall ärfva dem; och de som hans Namn älska, skola blifva derinne.

és szolgáinak magzata örökli azt, a kik nevét szeretik, lakoznak benne.