Psaltaren 56

1 Ett gyldene klenodium Davids, till att föresjunga, om den dumba dufvona ibland de främmanda, då de Philisteer grepo honom i Gath. Gud, var mig nådelig, ty menniskor vilja nedersänka mig; dagliga strida de, och tränga mig.

Az éneklőmesternek a Jónathelem rehokimra; Dávidnak miktámja; mikor megragadták őt a filiszteusok Gáthban. Könyörülj rajtam Istenem, mert halandó tátog ellenem és mindennap hadakozván, nyomorgat engem!

2 Mine fiender nedersänka mig dagliga ty månge strida emot mig högmodeliga.

Ellenségeim minden napon tátognak reám: bizony sokan hadakoznak ellenem, oh magasságos Isten!

3 När jag fruktar mig, så hoppas jag uppå dig.

Mikor félnem kellene is, én bízom te benned.

4 Jag vill prisa Guds ord; på Gud vill jag hoppas, och intet frukta mig. Hvad skulle något kött göra mig?

Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem?

5 Dagliga strida de emot min ord; alle deras tankar äro, att de må göra mig ondt.

Minden nap elforgatják beszédeimet; minden gondolatjok ellenem van, ártalomra.

6 De hålla tillhopa, och vakta, och taga vara uppå mina hälar, huru de mina själ gripa måga.

Egybegyűlnek, elrejtőznek, sarkaimat lesik, mert kivánják az én lelkemet.

7 Hvad de ondt göra, det är allaredo tillgifvet ( säga de ). Gud störte sådana menniskor neder utan alla nåde.

Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh Isten, a népeket!

8 Räkna min flykt; fatta mina tårar uti din lägel; utan tvifvel räknar du dem.

Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-é azoknak számát?

9 Då måste mina fiender tillbakavända. När jag ropar, förmärker jag, att du min Gud äst.

Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor kiáltok; így tudom meg, hogy velem van az Isten.

10 Jag vill prisa Guds ord; Herrans ord vill jag prisa.

Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő igéretéért.

11 Uppå Gud hoppas jag, och fruktar mig intet; hvad kunna menniskor göra mig?

Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?

12 Jag hafver gjort dig löfte, Gud, att jag dig tacka vill.

Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat;

13 Ty du hafver frälst mina själ ifrå döden, mina fötter ifrå fall; att jag må vandra för Gudi uti de lefvandes ljuse.

Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában.