Psaltaren 40

1 En Psalm Davids, till att föresjunga. Jag förbidde Herran; och han böjde sig till mig, och hörde mitt rop;

Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára. Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat.

2 Och drog mig utu den grufveliga kulone, och utu träcken; och satte mina fötter uppå ett hälleberg, så att jag visst gå kan;

És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet.

3 Och hafver gifvit mig en ny viso i munnen till att lofva vår Gud. Det skola månge se, och frukta Herran, och hoppas uppå honom.

És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét; sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban.

4 Säll är den som sitt hopp sätter till Herran, och icke vänder sig till de högfärdiga, och de der med lögn umgå.

Boldog ember az, a ki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!

5 Herre, min Gud, stor äro din under, och dine tankar som du på oss bevisar; dig är ingen ting lik. Jag vill förkunna dem, och deraf säga, ändock de stå icke till att räkna.

Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám.

6 Offer och spisoffer behaga dig intet; men öronen hafver du öppnat mig. Du vill hvarken bränneoffer eller syndoffer.

Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.

7 Då sade jag: Si, jag kommer; i bokene är skrifvet om mig.

Akkor azt mondtam: Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem,

8 Din vilja, min Gud, gör jag gerna; och din lag hafver jag i mitt hjerta.

Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.

9 Jag vill predika rättfärdigheten uti den stora församlingen. Si, jag vill icke låta stoppa mig munnen till; Herre, du vetst det.

Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!

10 Dina rättfärdighet fördöljer jag icke i mitt hjerta; om dina sanning och om dina salighet talar jag. Jag fördöljer icke dina godhet och trohet, uti den stora församlingen.

Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.

11 Men, Herre, vänd dock icke dina barmhertighet ifrå mig; låt dina godhet och trohet bevara mig alltid.

Te, Uram, ne tartsd vissza tőlem irgalmadat; kegyelmed és igazságod mindig megóvnak engem.

12 Ty mig är ondt uppåkommet, der intet tal på är; mina synder hafva tagit mig fatt, så att jag icke se kan; de äro flera än håren på mitt hufvud, och mitt hjerta hafver öfvergifvit mig.

Mert bajok vettek engem körül, a melyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, a melyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem.

13 Låt det täckas, dig, Herre, att du undsätter mig; skynda dig, Herre, till att hjelpa mig.

Tessék Uram néked, hogy megments engemet; siess Uram segítségemre!

14 Skämme sig, och på skam komme, alle de som efter mina själ stå, att de skola förgöra henne; falle tillrygga, och komme på skam de mig ondt unna.

Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, a kik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, a kik bajomat kívánják.

15 Förskräcke sig uti sine skam de som öfver mig ropa: Så, så.

Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé!

16 Fröjde sig och vare glade i dig, alle de som fråga efter dig; och de som dina salighet älska, säga alltid: Herren vare högeliga lofvad.

Örülnek és örvendeznek majd mindazok, a kik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, a kik szeretik a te szabadításodat.

17 Ty jag är fattig och elände, men Herren sörjer för mig. Du äst min hjelpare och förlossare; min Gud, förtöfva icke.

Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél!