Psaltaren 2

1 Hvarföre vredgas Hedningarna, och folken tala så fåfängt?

Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,

2 Konungarna på jordene resa sig upp, och herrarna rådslå med hvarannan emot Herran och hans Smorda:

összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?

3 Låt oss sönderslita deras bojor, och kasta deras band bort ifrån oss.

Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!

4 Men den i himmelen bor, begabbar dem, och Herren bespottar dem.

Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,

5 Han skall en gång tala med dem i sine vrede, och med sine grymhet skall han förskräcka dem.

akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:

6 Men jag hafver insatt min Konung på mitt helga berg Zion.

Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –

7 Jag vill om ett sådant sätt predika, som Herren till mig sagt hafver: Du äst min Son, i dag hafver jag födt dig.

Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.

8 Äska, af mig, så vill jag gifva dig Hedningarna till arfs, och verldenes ändar till egendom.

Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;

9 Du skall sönderslå dem med jernspiro; såsom lerpottor skall du sönderkrossa dem.

majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!

10 Så låter nu undervisa eder, I Konungar; och låter tukta eder, I domare på jordene.

Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;

11 Tjener Herranom med fruktan, och fröjder eder med bäfvande.

szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.

12 Hyller Sonen, att han icke förtörnas, och I förgås på, vägenom; ty hans vrede skall snart begynna att bränna; men salige äro alle de som trösta på honom.

Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!