Psaltaren 142

1 En undervisning Davids, till att bedja, då han uti kulone var. Jag ropar till Herran med mine röst, och beder Herran med mine röst.

Oktató dal Dávidtól, midőn a barlangban volt. Ima. Hangommal az Örökkévalóhoz kiáltok, hangommal az Örökkévalóhoz könyörgök.

2 Jag utgjuter mitt tal för honom, och gifver honom mina nöd före.

Kiöntöm előtte panaszomat, szorultságomat elmondom előtte.

3 När min ande i ångest är, så låter du dig vårda om mig. De sätta för mig snaror på vägen, der jag går.

Midőn elborul bennem szellemem – hisz te ismered ösvényemet – az úton, melyen járok, tőrt rejtettek el nekem.

4 Skåda på högra handena; och se, der vill ingen känna mig. Jag kan icke undfly; ingen låter sig vårda om mine själ.

Tekints jobbra s nézd: nincs senkim, a ki ismerne; menekvés elveszett előlem, nincs ki lelkemmel törődnék.

5 Herre, till dig ropar jag, och säger: Du äst mitt hopp, min del uti de lefvandes land.

Kiáltottam hozzád, Örökkévaló, azt mondtam: te vagy menedékem, osztályrészem az élők országában.

6 Akta uppå min klagan; ty jag varder svårliga plågad. Hjelp mig ifrå mina förföljare; ty de äro mig för mägtige.

Figyelj fohászomra, mert megfogytam nagyon, ments meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam!

7 För mina själ utu fångahuset, att jag må tacka ditt Namn. De rättfärdige skola församla sig till mig, när du väl emot mig gör.

Hozd ki a börtönből lelkemet, hogy magasztalja nevedet, velem ékeskednek az igazak, midőn jót végzel rajtam.