Psaltaren 139

1 En Psalm Davids, till att föresjunga. Herre, du utransakar mig, och känner mig.

Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.

2 Ehvad jag sitter eller uppstår, vetst du det; du förstår mina tankar fjerran.

Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.

3 Ehvad jag går, eller ligger, så äst du omkring mig, och ser alla mina vägar.

Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.

4 Ty si, det är intet ord på mine tungo, det du, Herre, icke allt vetst.

Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!

5 Du skaffar hvad jag både förr och efter gör, och håller dina hand öfver mig.

Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.

6 Sådana kunskap är mig för underlig, och för hög; jag kan icke begripat.

Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.

7 Hvart skall jag gå för dinom anda? Och hvart skall jag fly för ditt ansigte?

Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?

8 Fore jag upp i himmelen, så äst du der. Bäddade jag åt mig i helvete, si, så äst du ock der. (Sheol h7585)

Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. (Sheol h7585)

9 Toge jag morgonrodnans vingar, och blefve ytterst i hafvet,

Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:

10 Så skulle dock din hand der föra mig, och din högra hand hålla mig.

Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.

11 Om jag sade: Mörker må betäcka mig, så måste natten ock vara ljus omkring mig.

Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,

12 Ty ock mörkret är icke mörkt när dig, och natten lyser såsom dagen; mörkret är såsom ljuset.

A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.

13 Du hafver mina njurar i dine magt; du vast öfver mig i moderlifvet.

Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.

14 Jag tackar dig derföre, att jag underliga gjord är. Underlig äro din verk, och det besinnar min själ väl.

Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.

15 Mine ben voro dig intet fördolde, då jag uti det hemliga gjord var; då jag skapad vardt nedre i jordene.

Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.

16 Din ögon sågo mig, då jag ännu oberedd var; och alla dagar voro uti dine bok skrefne, de ännu varda skulle, och ingen af dem kommen var.

Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.

17 Men huru kostelige äro för mig, Gud, dina tankar! O! huru stort är deras tal!

És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!

18 Skulle jag räkna dem, så vorde de flere än sanden. När jag uppvaknar, är jag ändå när dig.

Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.

19 Ack! Gud, att du dråpe de ogudaktiga, och de blodgirige ifrå mig vika måste.

Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!

20 Ty de tala om dig försmädeliga, och dine ovänner upphäfva sig utan sak.

A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.

21 Jag hatar ju, Herre, de som dig hata, och mig förtryter om dem, att de sig emot dig sätta.

Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?

22 Jag hatar dem med rätt allvar; derföre äro de mig hätske.

Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!

23 Utransaka mig, Gud, och få veta mitt hjerta. Bepröfva mig, och förnim, huru jag menar det;

Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!

24 Och se till, om jag på enom ondom väg är, och led mig på den eviga vägen.

És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!